Bács-Kiskun megye múltjából 5. - Oktatás-nevelés (Kecskemét, 1983)
KÖZÉPFOKÚ OKTATÁS - BÁRTH JÁNOS—BÁRTHNÉ BERHIDAI ÁGNES Fejezetek a kalocsai tanítóképző történetéből
Az 1912/13-as tanévre 80 tanuló iratkozott be, és év végére 76 maradt. 1913/14-ben 84 és 80, 1914/15-ben 97 és 94 volt a tanulók száma. 1915/16. tanév számadatait nem ismerjük, 1916/17-ben viszont már a világháború szelétől megérintve hirtelen leapadt a tanulók száma. 1916-ban 67 növendék iratkozott be, és év végére a hadbavonultakat is beszámítva 59 maradt. 1917/18-ban 58-an iratkoztak be, és a hadbavonultakat beszámítva ennyien is maradtak. Innen már egyenes út vezetett az intézet szinte teljes átmeneti elnéptelenedéséhez, amelyről még később lesz szó. Szervezeti, illetve oktatási szempontból némi változást jelentett, hogy az 1913/14-es iskolaév elején a már meglévő kalocsai gazdasági ismétlő iskola szerves kapcsolatba került a tanítóképzővel. A képzősök ezentúl ide is eljártak hospitálni, és ismerkedtek az itt folyó munkával. 1914-ben részben a világháború kirobbanása, részben a személyes okok miatt sok gondot jelentett az iskola vezetője számára a távollévő tanárok pótlása, helyettesítése. Ugyanis már az első mozgósításkor tényleges katonai szolgálatra hívták be Mészáros Ignác segédtanárt és Albeker Károly orvost, az egészségtan tanárát. Berauer József, az intézet régi neves tanára betegsége, illetve nyugdíjazása következtében eltávozott az intézetből. Egy másik nevezetes rendes tanár, Dreisziger Ferenc pedig 1915. június 3-án meghalt. 1915. február 25-én az intézet 26 növendékét besorozták katonának. Március 27-én osztályozták a bevonulókat, május 8-án pedig kiadták számukra az okleveleket. A többi diák számára is a szokásosnál előbb fejeződött be az iskolai év. Hasonló nehézségek mutatkoztak a következő háborús években is. Folytatódtak a sorozások, a hadbavonulások. Miként az 1917-es Értesítő-ben fogalmazták: a háború hatásai „elsősorban azon lelki diszpozíciókban nyilvánultak, melyektől sem a szülő, sem a nevelő, de a tanuló maga sem tud szabadulni". 19 Tanulságos a következő évi Értesítő is, ашеГу „elernyedésről, elfásulásról" panaszkodott. 20 2.4. ötévfolyamos képzés a két háború között, (1919—1945) 1918 és 1928 között nem jelent meg intézeti értesítő. Mindezt biztosan tudjuk az 1927/28-as tanév értesítőjéből, ahol örvendezve írta Oszwald József igazgató, hogy a nehéz esztendő után újra a közönség elé léphet értesítőjével az iskola. Az „új idők hajnalán" 1918-ban Várady Lipót Árpád kalocsai érsek Kis-Erős Ferencet nevezte ki Petrányi Ferenc utódjaként a 19 Ért. 1917. 3. 20 Ért. 1918. 3. 15* 227