Bács-Kiskun megye múltjából 5. - Oktatás-nevelés (Kecskemét, 1983)

ALSÓ FOKÚ OKTATÁS - ZORN ANTAL Adatok a katolikus népoktatás helyzetéhez a kalocsai érsekség területén 1848-ig

gatta az iskolát november végétől 40 gyermek — állapítja meg a vizita. Az 1781-es egyházlátogatási jegyzőkönyv Vaskútról azt írja, hogy a 213 iskoláskorúból a téli-tavaszi negyedben 120, de inkább csak 100—75 gyermek jár iskolába. Kimaradozásukat a szülők a megfelelő ruházat hiányával magyarázzák, de ezt a vizitátor nem tekinti való indoknak. Csatalján és Császártöltésen jó a tanító, de tavasz kezdetétől mindenszentekig senki sem jár iskolába: így amit télen megtanulnak, azt nyáron elfelejtik. Kiskőrösön 1783. szeptember 13-án Stolár Györgynek nincs oktatni való gyereke, s az év szeptember 27-én kelt vizita szerint Szikora Mátyás dusnoki tanítónak sincs iskolása. Nemcsak a gyermekek iskolába járásával, hanem a felnőttek istentiszteleten való részvételével is baj van. Az 179l-es bácsalmási jegyzőkönyvben a pap és a vizitátor arról panaszkodik, hogy sokan a kötelező istentiszteletet is elhanyagolják. Eddig a miséket nemcsak vasárnap, hanem hétköznap is sokan látogatták, ez idő tájt azonban már a földesurak sem láthatók a misén, s közülük is csak kettő hallgatja meg a prédikációt. Zichy Ferenc győri püspök kérését a Projectum már hivatalosan előírta, nevezetesen, hogy a jegyzőséget el kell választani a kántortanítóságtól. 1777-ig — mint már láttuk •— az érsekség területén hét községben már megtörtént a szétválasztás. A Projectum kibocsátásának a hatására 1779-ben Katymáron, 1781-ben Dusnokon, 1783-ban Bátyán és Fajszon, 1791-ben Bátmonostoron, 1799-ben Dunaszentbenedeken választották szét a két munkakört. Sükösdön egy lépéssel tovább is mentek. Az 1794-es vizita szerint itt a kántorságot választották el a tanítói teendőktől, hogy a , ,Professornak semmi egyéb kötelessége ne legyen, hanem egyedül az iskolába járó gyermekeket a Contractus és a rendtartás szerint tanítani, és Lelki tudományokra oktatni." Kalocsán is így történt már 1796-ban. A legtöbb — főleg kisebb — községben azonban a tanító továbbra is ellátta a jegyzői és kántori teendőket. Az iskolák irányítása és a tanító kinevezése továbbra is a plébános kezében maradt. A század vége felé már a kántortanítók választására is sor került. Ezeket semmiképpen nem szabad szó szoros értelemben választásnak tekinteni, mert a következőképpen folyt le: „Összejönnek a pályázók és bemutatják énektudásukat a templomban, tanítási módszerüket az iskolában a plébános, a község elöljárói és tisztségviselői előtt. Azt választják ki, aki közülük ezekben a legkiválóbb és a legjobb bizonyítványokat hozta előző működési helyeiről, s akit a földesúr is elfogad."

27 27 MÉSZÁROS István: A magyar nevelés története 1790—1849. Budapest, 19G8. 133. oldal.