Bács-Kiskun megye múltjából 4. - Egészségügy (Kecskemét, 1982)
KÖZEGÉSZSÉGÜGY - PASTYIK ISTVÁN Pataj egészségügye a tanácsüléseken 1799-ig
Láttuk, hogy Somodi Istvánnéval mit tett a lakodalomban Gömbösek fia : forró kását csapott az asszony arcába. 1797. január 31-én a tanács úgy határozott, hogy „Somodinénak a' sérelemért 3 forintokat fizessen" a legény, mivel „a' panaszlott fél ellen a' Vád meg világosodott". 229 A gyógyítás ára Kozma Istvánnéhoz, akinek a kertben hagyott vas fölsértette a lábát, borbély járt gyógyítani. A tanács 1779 október 25-én arra kötelezte Gombos Jánost, aki a vasát a veteményesben gondatlanul hagyta ott, hogy a borbélynak a gyógyításért három forintot fizessen. 1778 tavaszán például három forintra becsült egy anyadisznót a tanács. 230 Ismertettük Sulyok Sápdor fiádnak az esetét a kalocsai gyógyítóasszonynyal, Szőnyi Mártonnéval. Szőnyinével három forintban állapodott meg a fiú, aki Szőnyinének a „körülötte tett fáradtságáért egy forintot fizetett". Csakhogy Szőnyiné ezzel nem elégedett meg, és keresetet adott be a kalocsai prefektushoz, 231 de úgy állította be a dolgot, mintha semmit sem kapott volna. Kalocsa áttette az ügyet Pataj ra, ahol a tanács elutasította Szőnyiné folyamodványát. A Kozma István bíró vezetésével összegyűlt „Becsületes Tanács" 1791. november 26-án azért nem adott helyt a panasznak, mert „a' Szemmel való látás bizonyítja azt hogy Sujok Sámuel fia a' nyavajából épen ki nem épültt", „az ifjat [. . .] tökéiletessen ki nem gyógyította, az ifjú is kevés ideig tett fáradtságát ki fizetetlen hagyta". 232 Máté Istvánt, aki Kincses Gergelyt súlyosan bántalmazta, 233 1794. december 6-án arra kötelezték, hogy három forintot fizessen „bizonyos orvosságért a' mellyel gyógyíttatott" Kincses. 234 Nézeteltérés támadt 1796-ban a beteg Mándyné — a város jegyzőjének felesége — és a gyógyítást elvállaló Dömötör Péter között. A tanács 1796. október 1-én tett közöttük igazságot, amelyről a jegyző ezt írta: ,,1796/No. 78.: Mándy Jósefné Asszony folyamodott a' Városi Tanácshoz azért hogy ő bizonyos sebbe lévén Dömötör Péterhez folyamodott a' ki is a' gyógyítást fel vállalta 4 Rhenes 235 forintokért ollyan formán, hogy ha az orvoslása nem használna a' pénzit vissza adja, azonba az orvosság csak ugyan nem is használt 's ennél fogva a' maga pénzét vissza fizettetni kéri. Melly dolog eránt 229 PTJ 1797/No. 7. 230 PTJ 1778 május 11. 231 Tiszttartóhoz. 232 PTJ 1791/No. 122. 233 Lásd a Bántalmazások és a Bér a betegség idejére c. részben. 234 PTJ 1794/No. 77. 235 Rajnai (forint).