Bács-Kiskun megye múltjából 4. - Egészségügy (Kecskemét, 1982)
KÖZEGÉSZSÉGÜGY - PASTYIK ISTVÁN Pataj egészségügye a tanácsüléseken 1799-ig
lecsillapították Pétert, aki azonban még akkor sem nyugodott meg, amikor a vacsorázók haza indultak, mert gyújtogatással fenyegetőzött. Ugyanezen a tanácsgyűlésen — 1797. december 9-én tartották —, más is kiderült Nagy Péterről. Doba István azt a panaszt tette, hogy amikor néhány napja a vádlott ,,a' feleségit kínozta", még ő könyörgött neki, hogy ilyet ne tegyen. Erre Nagy őt „el taszigálta és a' mellyire ült". Dobának a vádlott testvére, József futott akkor a segítségére, de azt is a földhöz vágta, „és az ujjait az orrába dugván ugy el rontotta hogy a' vérit alig lehetett elállítani". A két férfi ezután megragadta a támadót és ,,a' Város Házához" bevitték. A tanács nem maradt adós a büntetéssel : a veszélyes támadó a , ,két rendbéli cselekedetéért három napi vason való árestomra és két izben el veendő 24 pálczákra 186 büntettetett." 187 Két pataji halála 1789. december 19-én a tanácsgyűlés foglalkozott az özvegyen maradt Jónás Jánosné kérelmével. Jónásné engedélyt kért arra, hogy férjhez mehessen. Engedélyre azért volt szükség, mert ura nem Patajon halt meg, és bizonyítania kellett Jónás János halálát. Ezt tanúsította Leonard V y 11 szerzetes levele, aki Gyulai Sámuel katonáinak káplánja — egyébként zemlini pap — volt. Az 1789. május 20-án írt levélnek a tanácsi jegyzőkönyvbe beírt másolatából megtudjuk, hogy Jónás János „a Regement Istopálylyában" haltmegUgranovcán 1789. március 1-én. Vyll nem tért ki a levelében arra, hogy Jónás János miért került a katonai kórházba. Pecsétes tanúsítványát válaszlevélként kapta az özvegy. Örökösödési ügyben hozott határozatot a tanácsgyűlés 1791. január 4-én. Az osztozkodásban Györfi Péter fiai : János, István és Péter volt az érdekelt. A jegyzőkönyv tudósít arról, hogy a negyedik testvér András volt, aki még mint „nőtlen osztályos 188 attyokfia szerencsétlenül a' vízbe hallt". 189 Nők esetei Terhességi kényszervizsgálat Nem tudott kifogni ravaszságával Horváth Mihályné a tanácson, amely 1786 január 16-án leckéztette meg. Az asszony cérnát lopott Mohácsi Pálnétól. Igaz, hogy az ura, Horváth Mihály visszavitte azt Mohácsinénak, de 180 Kétszer tizenkettőre. 187 PTJ 1797/No. 87. 188 örököstárs. 189 PTJ 1791/No. 10.