Bács-Kiskun megye múltjából 4. - Egészségügy (Kecskemét, 1982)
INTÉZETTÖRTÉNET - NAGY GYÖRGY A kecskeméti Bőr- és Nemibeteggondozó Intézet története 1928—1951
A gondozóintézetek ügye tehát nem került le a napirendró'l. Két év múlva, 1937-ben megürült egy, a város tulajdonában levő öreg épület, amely helyénél és nagyságánál fogva alkalmasnak látszott a nemibeteg-gondozó és tüdőgondozó intézet befogadására. Az épület a vasútállomás előtt levő Katona József parktól egy úttal elválasztott helyen, a Bethlen város 74. szám alatti ház volt. A park felé eső részt jelölték ki a nemibeteg-gondozó intézet részére. A mérnöki tervekhez megvolt az anyagi fedezet. A terveket a minisztérium jóváhagyta, miután helyszíni szemle során Dr. Somogyi Zsigmond is elfogadta. Ezt követően 1938. július 11-én a törvényhatósági bizottsági közgyűlés megalkotta és elfogadta „Kecskemét város Egészségvédő Intézete" szervezési és szolgálati szabályzatát. 29 A következő statisztika az intézet első 10 évének számszerű tevékenységét mutatja betegek szerint. Elgondolkoztató adatok ezek, mert ki tudná megmondani, hogy egy évtized alatt hány családba került be ezeknek a betegségeknek a csírája és veszélyeztette a házasulókat és a leszármazottakat egyaránt! ? Csak következtetni lehet e súlyos kérdésre. 2. táblázat Syphilis Gonorrhoea Ulcus molle Bôrbeteg 1928 50 76 3 287 1929 107 213 10 576 1930 186 253 7 617 1931 213 220 7 756 1932 203 232 5 873 1933 217 259 11 907 1934 237 282 3 983 1935 323 312 5 625 1936 243 256 10 1339 1937 218 288 15 1507 Összesen: 1997 2391 76 8470 Az épület átalakításának munkáját Stefanovits István okleveles építész végezte, aki teljesen átérezve az orvosi szándékot, kifogástalan munkát végzett. Rendelőhelyiséget, irodahelyiséget és laboratóriumot alakított ki egyenként 16 m 2-en, valamint külön férfi és női váróhelyiséget 6—6 m 2-en. 29 Bács-Kiskun Megyei Levéltár. Tanácsülési jkv. 147/kgy. — 14 710/1938. — IV. sz.