Bács-Kiskun megye múltjából 4. - Egészségügy (Kecskemét, 1982)
KÖZEGÉSZSÉGÜGY - BÁLINTNÉ MIKES KATALIN Adatok Kecskemét város egészségügyi helyzetéről 1919—1936
nyilvántartásokat és űrlapokat, hány alkalommal használt a „Tiszti Orvosi Hivatal." 10 féle nyilvántartást vezettek és 20 féle különböző űrlapot töltöttek ki a tiszti orvosi bizonyítványokon kívül. 35 „Kecskemét th. város Tiszti Orvosi Hivatala" külön bejáratú épületrészben volt elhelyezve, az előtéren és előszobán kívül rendelő, vizsgáló-műtő ós főorvosi szobából állt. Különálló helyen volt egy ún. betegszoba, mely a balesetet szenvedettek ideiglenes elhelyezésére és a trachomas betegek gyógykezelésére szolgált, továbbá egy kis „dolgozószoba", ahol a vegyi és mikroszkópos vizsgálatokat végezték. A tiszti főorvos volt a törvényhatóság területén a közegészségügy „első őre", az egészségügyi személyzet főnöke, a szakkérdések előadója. Ugyanakkor ő volt a kórházigazgató főorvos is. E teendőiben egy ideiglenes alkalmaztatású kórházi segédorvos segítette. A kórházat minden délelőtt felkereste, a tisztiorvosi hivatalban pedig hetenként kétszer tartott fogadóórát. Vezette az orvosrendőri vizsgálatokat és boncolásokat, egyébként a kerületi tisztiorvosok tevékenységét szervezte, irányította és ellenőrizte. A 4 kerületi tiszti orvos látta el az orvosi és közegészségügyi ellenőri teendők zömét. A hivatalos órák alatt jelentkező fizetésképtelen betegeket megvizsgálták, receptet, bizonyítványt adtak nekik, sőt kisebb műtéteket is végeztek, ezenkívül területükön ellátták az élelmiszer árusítással és készítéssel foglalkozó helyiségek ellenőrzését, piaci ellenőrzést folytattak hetenként 1—3 alkalommal stb. {5. sz. táblázat) ATiszti Orvosi Hivatalban minden kerületi tiszti orvos naponta egy-egy órát rendelt, a kerületükben lakó, ágyban fekvő szegény betegeket otthonukban is felkeresték (1—1 beteget maximum háromszor). A bordélyházakat hetenként kétszer vizsgálták felül. Nagy feladat hárult rájuk a himlőoltások elvégzésével is és egy részük a kórházban is segített a tiszti főorvosnak. A hivatalos rendelőórákon és beteglátogatásokon kívül, 8 naponként váltva egymást, készenléti inspekciót is tartottak. A takarékossági bizottság javaslatára — 1932. január 1-től elrendelték a délutáni ügyeletes orvosi szolgálat bevezetését, vagyis ezidőtől nem a lakásukon álltak készenlétben, hanem a tisztiorvosi hivatalban tartottak ügyeletet. 36 35 CSABAY Géza i. m. XIX—XX. 1. Nyilvántartást vezettek a járó betegekről, az elhaltakról, a járványos betegségekről, a vetélésekről és halvaszületésekről, az állatoktól megmartakról, a méregengedélyekről, a rendőri boncolásokról, a törvénytelen és dajkaságba adott gyermekekről, az elmebetegekről, siketnémákról, vakokról, hülyékről és nyomorékokról; a trachomásokról. 36 Kecskemét város Törvényhatósági Bizottságának iratai. Közgyűlési jegyzőkönyvek, (továbbiakban: Közgyűlési jkv.) 1911. október 25-i ülésen Kovács Ferenc th. bizottsági tag interpellációjára adott válasz adatai. — Közgyűlési jkv. 1931. 279. \. 195. sz. határozat.