Bács-Kiskun megye múltjából 3. - A kapitalizmus kora (Kecskemét, 1981)

PASTYIK ISTVÁN Pataji katolikusok és a Tanácsköztársaság

patajiaknak megírja a hozzátartozók nevében a levelet, és német nyelv­tudása miatt ilyen kéréssel a hartaiak is benyitottak hozzá. 7 Egyházi te­vékenységének ismertetése nem tartozik ide, azonban célszerű fölvázolni politikai állásfoglalásának hátterét. Lukácsy a kiegyzés korának embere. Vidéki pap, aki életformájával beilleszkedett a falusi életbe. Másfélszáz holdnál több földjét műveltette. Az államnak jómódú parasztként adózott, az egyházközségtől járó javadalmakat pedig behajtatta. 8 Gondolatait nem feszegették társadalmi kérdések. Helyzete olyan osztályszemléletet kí­nált neki, amelyet nem utasított el. Konzervatív volt, akinek félelme a válságos időben alaptalanul nőtt naggyá. Ezt a polgári demokratikus for­radalom alatti magatartása mutatja. 1918 októberének végén attól félt, hogy a rendzavarók megrohanják a plébániát. Ezért halottak napjának estéjén, november 2-án, anyjával rokonához, a Varga- utcán lakó Faragó Istvánhoz lopódzott éjszakára. 9 Aggodalma túlzott volt, mert a plébániára nem hatolt be senki. Ezt látva hazament, és később sem lett bántódása. 1918 decemberében tovább tartott a bizonytalansága. Elhatározta, hogy a rorátékat nem tartja meg, ezért csak a szokott időben, reggel félnyolckor misézett adventben. 10 Nyílván az éles antiklerikális hang rémisztette meg, mert politikailag nem sok vizet zavart Patajon. 1919 januárjában is vál­tozatlanul a polgári rend híve. A 19-én megtartott tisztújító közgyűlésen arra intette a Katolikus Kör tagjait, hogy ,,a mindent felfogatni készülő tendencziák hullámverésében. . . iparkodjék ... a véres háborúból haza­jött katonatestvérekre szeliditőleg, engesztelőén hatni, őket régi társadal­mi rendjökbe, békés polgári életbe visszasegiteni". 11 * Alighogy 1919 március 21-én megalakult a Tanácsköztársaság, a politikai hangulat március 25-én magával sodorta a Katolikus Kört, amely rend­kívüli közgyűlést tartott szerény székházában. 12 A jegyzőkönyv — a for­mai jegyek elhagyásával — így szól: ,,Tárgy: A dunapataji Kath. Kör be­7 História Domus. 8ÏÏ.O.A behajtás annyira megingatta helyzetét, hogy ezért kellett Patajról távoznia. 9 História Domus. 10 U. o. A rorate hajnali mise az adventben. Elnevezése az adventi miseszöveg ,, Borate coeli desuper — Harma­tozzatok a magasból egek" kezdoszavaitól való. Az advent (érkezés) november utolsó vasárnapjától karácsonyig tart. Az advent az egyházi év kezdete. 11 A Dunapataji Katolikus Kör jegyzökönyve. Pataji Múzeum. Egyébként a forradalmi eszmékkel hazatért hadifoglyok lecsillapítását munkásotthonok létesítésével akarta elérni a hadügyminiszter, amint erre rámutat GAZDAG István : Hajdú és Bihar megyék gazdaságtörténetének néhány kérdése az első világháború éveiben című tanulmányában; Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve V. Debrecen 1978,18 p. 12 A Körnek az otthona a Bügealjon volt,bérelt, majd megvásárolt, nádföldeles parasztházban. Az 1940-es évek elején székházat építettek ugyanott.

Next

/
Thumbnails
Contents