Bács-Kiskun megye múltjából 3. - A kapitalizmus kora (Kecskemét, 1981)
BÁNKI HORVÁTH MIHÁLYNÉ Kiskunfélegyháza közművelődése a dualizmus idején
néptanítók járandóságairól", szintén a fenti célokat szolgálta. A törvény intézkedései kényszert gyakoroltak a községi felekezeti iskolákra a magyarosítás érdekében. A nemzetiségi területen tanítókat nyaranként magyar nyelvtanfolyamra, az alföldi városokba hozták. Félegyházán is több éven keresztül tartottak ilyen nyári tanfolyamot. A magyarosítási törekvések, a hangoskodó nemzeti követelések leginkább a középosztályok gondolkodásmódjában gyökeresedtek meg. A magyarosítási gondolat, a magyar szellem vezető szerepének hangsúlyozása átszőtte a közművelődési egyesület alakításának gondolatát is. Kolozsváry Mihály helyi plébános, az egyesület elnöke, 1907-ben székfoglalójában a következőket mondta: ,,A magyar nemzetnek szíve itt van az Alföldön, nem a főváros kozmopolitikus tömegében és nem a perifériák ellenséges tájain. A magyar szellem hegemóniáját az ország határain belül a szellemi kultúra által biztosítsuk." 88 Az egyesület közművelődési tevékenysége az ismeretterjesztés köré csoportosult. Helyi és vidéki előadók közreműködésével az irodalom, képzőművészet és a természettudomány köréből tartottak felolvasásokat, esetenként 350—-400 fős hallgatóság előtt. Az alapszabályban rögzített és jóváhagyott céljaik részletesen meghatározták programjukat: ,,a) A magyar nemzeti szellem ápolása, a közműveltség magyaros irányba való fejlesztése. b) A Petőfi kultusz ápolása. c) A műveltség terjesztése és a társadalmi mozgalmak szemmelkísérése és irányítása. d ) A közönség nemes szórakoztatása. e) A városi közművelődési intézmények, különösen a Kiskun Múzeum erkölcsi és anyagi támogatása. f) A város tüzetes ismeretének előmozdítása. g) Érintkezés keresése, illetve fenntartása a hasonló irányú magyar egyesületekkel. 5. §. Az egyesület eszközei: a) A nemzeti ünnepek megtartása, illetve rendezése. b) Szépirodalmi, művészeti, tudományos, ismeretterjesztő népszerű előadások tartása. c) Tárlatok, kiállítások rendezése. d) Évkönyvek kiadása. 88 Közművelődési Egyesület = Félegyhazi Hírlap egyesült Félegyhazi Híradó 1907. január (3. (XXVI—XIII. évf. 1. sz.) 14* 211