Bács-Kiskun megye múltjából 3. - A kapitalizmus kora (Kecskemét, 1981)
FEKETE JÁNOS A kiskunfélegyházi pusztakeresők és az alföldi parasztmozgalom
úri vezetőrétegből és a nagybirtokosokból került ki. Tagsága 1867-ben kibővült a „kereskedő osztály értelmesebb elemé vei. " 18i Programjában mindig hangsúlyozta a politikamentességet. Csak el nem kerülhető körülmények között nyilvánított politikai véleményt. így történt ez 1868-ban is, amikor Asztalos János Kecskemétről felszólította az egyletet, hogy a demokrata kör alakításában működjék közre. „Méltóságos visszautasítás volt ... a felelet." 165 A Társalgó Egyletre Asztalos János tehát a félegyházi politikai szervezésben nem számíthatott. A város polgárosuló elemeiből, főleg iparosokból és értelmiségiekből alakult meg 1861. március 10-én a Népkör. 166 Alapszabálya kiemeli az olvasókör-jelleget, hangsúlyozva, hogy a „vallás és politikai, — úgy minden felsőbbségi rendeletre vonatkozó vitatkozások, mint egyesület erkölcsi ezéljával merően ellenkezők — száműzetnek." A politikai ellentéteket kerülő alapszabályt a M. kir. Helytartótanács 33.150 számú rendelkezésével 1862. május 31-én jóváhagyta. A Népkör egyleti igazgatója (elnöke) Fazekas Alajos redemptus, ügyvéd lett. Ö készítette el a még 25 évvel későbben is érvényben levő köri alapszabályokat. O az, akit 1869-ban balközép programmal országgyűlési képviselővé választottak Félegyházán. Maga ez a tény is megmutatja valamelyest a Népkör munkájának politikai irányát. A Népkör első jegyzőjévé ifjú Makai Imrét választották meg. A Felsőtemető ben lévő vöröshomokkő sírjelén olvashatjuk: Itt nyugszik ifjú MAKAI IMRE ki volt politikai író, de magához szólitá a mennyei biró. Élt 30 évet. Meghalt 1863. I. 15.™ A Népkör alapszabályi „politikamentességét" az abszolutizmus politikai enyhülésével hozhatjuk összefüggésbe. A Népkör 25 éves jubileumán az ismeretlen cikkíró nyíltan megvallja, hogy az 1860-i októberi diploma „távolabbról tekintve szülő apja a polgárság jelen egyesületének is." Holló Lajos, aki 1887 és 1918 között függetlenségi programmal Félegyháza országgyűlési képviselője volt, ünnepi beszédében a Népkör 25 éves történetéből ezt a tanulságot vonja le: „tartós létet ezen egyesületnek csupán a czéljai104 EMLÉKLAPOK a Kun- Félegyházi Kaszinó fennállásának ötven éves ünnepére 1888. április hó (Szeged • 1888.) 23. oldalon. 105 U. o. a 18—19. oldalon. 166 BKML—Kf Egyesületi alapszabályok gyűjteménye 8. sz. alapszabály. 107 FEKETE János: Temetőkertek Kiskunfélegyházán — kézirat 1974. 93. oldalon.