Bács-Kiskun megye múltjából 3. - A kapitalizmus kora (Kecskemét, 1981)

FEKETE JÁNOS A kiskunfélegyházi pusztakeresők és az alföldi parasztmozgalom

Varga Károly és Katona Károly többek nevében kérelmet nyújtottak be, hogy belső telkeik, um. „ház és szöllő után" a Ferencszállás pusztából arány­lagosan részesüljenek. Egyben panaszt is tettek, hogy a puszta felosztására vonatkozó végzést nem kapták meg. A pusztakeresők ún. szőlős csoportjának Némedi Varga Károly tanító volt a vezetője. Némedi Varga 1810. november 2-án Félegyházán született. Itt is halt meg 1891. szeptember 23-án. Sírja a Felsőtemetőben van. 78 A városi tanács erkölcsi bizonyítványa szerint Némedi Varga Károly mint pusztakereső többször alaptalan keresetekkel háborgatta a tanácsot; a felsőbbség és a hatóságok elleni féktelen magaviselet, kitörő indulatoskodás jellemzi. 79 A tanács az elutasító határozatban a már ismert álláspontjára hivatkozott és a különleges kérelem kapcsán a szőlőre és a házra vonatkozóan indoklását kiegészítette: a ház és szőlő már „magokban is váltsági járulékok, külön járulékkal nem bírhatván s illyenekből váltság idejétől fogva a' ház és szöllő birtokosok nem is részesülvén . . ." 80 Ezen az alapon a ferencszállási pusz­ta felosztása ügyében kelt végzés kiadását is megtagadták. Ezzel a határo­zattal a redemptus jogokkal nem rendelkező ház- és szőlőtulajdonosokat zárták ki a földosztásból. Ez az elvi állásfoglalás a felosztási programot jóvá­hagyó tanácsi és azt megerősítő kerületi határozaton alapult. Megnyugvást természetesen nem adott a válasz, inkább újabb kételyeket és bizalmatlan­ságot szült. A pusztafelosztással szemben megnyilvánuló tömeges felháborodás, a felosztásból részesülést kérőknek növekvő száma és ereje arra késztette a bir­tokosságot, hogy biztonsági intézkedéssel a belső vitákat lehetőleg elkerülje. Ezért 1855-ben, a tél utolján a „népgyűlés" (a birtokosok ülése) a ki nem számítható váltságok megállapításával kapcsolatos viták elbírálására telj­hatalommal felruházott bizottságot választott. Ugyanakkor öt tételben megállapította a felosztásból kihagyandó, közcélra visszamaradó területe­ket. 81 Ezzel a probléma koránt sem volt megoldva. A tanács 1855. március 10-i ülésén a járási kapitány utasítására kénytelen volt ismét több félegyházi lakos beadványával foglalkozni. A kérelmezők belső telkeik után a ferenc­78 SBP Kereszteltek A. K. V. 1810—1822. 1810. nov. 2. (Némedi) Varga Károly születési bejegyzése. Szent István Plébánia Halottak Anyakönyve I. 1885—1894. 1891. szept. 23-án a 330. lapszámon 445. folyószám alatt találjuk Némedi Varga Károly halálának bejegyzését. 79 BKML—Kf Közgyűlési Jkv. 1857—59. 233. sz. határozat Némedi Varga Károly erkölcsi viseletéről. 80 BKML—Kf Közgyűlési jkv. 1851—54.1854. dec. 10.400. sz. határozat. 81 BKML—Kf Tanácsi jkv. 1855—50. A 23. számú határozattal 1855. február 1-én kimondották, hogy a város szükségére 200 holdat, a Szent kutat. ;i Nyomást, a Ferencszállási tó környékét és a Postatilalmast a felosztásból ki kell hagyni.

Next

/
Thumbnails
Contents