Bács-Kiskun megye múltjából 2. - A késői feudalizmus kora (Kecskemét, 1979)
MÉSZÁROS LÁSZLÓ Kecskemét gazdasági élete és népe a XVI. század közepén
A névhelyettesítős vagy egy elemű neveknél is ritkábban bukkanunk három elemű személynevekre. A három kecskeméti adóösszeírásban mindössze 9 darab három elemű név olvasható, melyek közül kettőnél a keresztnevet, hétnél pedig a vezetéknevet kettőzték meg: 1546: Szabó István Miklós; 1559: Somogyi Szabó János, másik (diger) Kis Tód Fábián, Csépán Szabó Gáspár, Varga Szabó Gáspár, Nagy Márton György; 1562: Nagy Toka Pál, Kis Péter Mihál, Kis Vég Anbrus. Mind a keresztnevek, mind pedig a vezetéknevek megkettőzése a hasonló személynevű adózóktól való megkülönböztetést szolgálta. Eredeti vezetéknévnek a személynév második eleme tekinthető (Szabó, Tód, Toka, Vég), míg az elsőként feltüntetett Somogyi, Kis, Csépán, Varga, Nagy és Kis nevek csak a további megkülönböztetést szolgálták. Érdekes Kis Tód Fábián neve, mely előtt a diger (másik) megnevezés is fellelhető. Magyarázata egyszerű: a defterben közvetlenül előtte szereplő Tód Fábiántól akarta minden kétséget kizáróan elkülöníteni a defter készítője a ,,másik Kis Tód Fábián" nevét, akinek eredeti vezetékneve elé magyar polgártársai adták a „Kis" előnevet. Ilyeténképpen az összeírásban e háztartásfő neve majdhogynem négy elemű személynévként szerepel. Érdekes eredményhez juthatunk az egyes vezetéknevek eredet szerinti osztályozása alapján. A három adóösszeírásból összesen 1054 egy, két és három elemű személynév vezetéknevét, illetőleg a névhelyettesítőjét elemeztük a következő táblázatokban: 68 86. táblázat A vezetéknevek eredet szerinti osztályozása 1546-ban 1. Keresztnév 1.1. Puszta keresztnév 1.1.1. Férfinév: Antal 1, Ágoston 3, Bertalan 1, Elek 1, György 3, Kelemen 3, Kozma 3, Márton 1, Orbán 1, Péter 7, Sebestyén 1, Simon 1, Tamás 1, Tódor 1. 1.2. Becéző keresztnév 1.2.1. Férfinév: Bence 1, Benda 2, Boldis 1, Józsa 1, Márkus 2, Sebők 1. 1.3.1. -i raggal: Ferenci 1. 2. Helynév 2.1. Puszta helynév: Bozók 1, Kőrös 1, Ocsa 1, Szántó 3, Tolna 1. 2.2. -i képzővel: Alatjáni 1, Baracsi 2, Becsi 3, Döngi 1, Gyóni 4, Hollósi 2, Iloncsi 08 Péter László is ezt tapasztalta az 1578-as szegedi összeírásnál: „Mindössze négy háromelemű név van . . ." (1973—74. 234.) — „Megjelenik a három elemű név is, mégpedig a század közepe tájáról való forrásokban ..." (BÁRCZI G., 1956. 148.) — PÉTER L., 1973.—74, 245—7. („A vezetéknevek eredet szerinti osztályozása"). A névhelyettesítőt — Bárczi Géza nyomán — éppen a XVI. századtól fokozatosan megszilárduló, egészen sajátos formájú vezetéknévnek tekintjük, s Péter Zászlóval ellentétben e csoportban elemeztük. (BÁRCZI G., 1956. 146—7.); MÉSZÁROS L-, A Bács-Kiskun 1975. 154—6.