Bács-Kiskun megye múltjából 2. - A késői feudalizmus kora (Kecskemét, 1979)

MÉSZÁROS LÁSZLÓ Kecskemét gazdasági élete és népe a XVI. század közepén

zív árutermelésre utal. A mezőgazdasági termelésben a növénytermesztés másodlagos szerepét jelzi az is, bogy 1546-ban Kecskemét határában sem szőlő-, sem gyümölcstermesztéssel kapcsolatos adót nem jegyeztek fel, sőt extraneus művelésre sincs semmilyen adat. Az 1562-es terméseredmények már arra mutatnak, hogy a mezőváros saját földjein és bérelt pusztáin áttért az árutermelésre a kenyérgabona viszonylatában is. Ebben az évben Kecskemét az ötödik helyen állt az árugabona-termesztő nagy mezővárosok sorában, s az egy adózó háztartásra eső 17,1 q átlagtermése is világosan jelzi a mezőváros népességének tényleges szükségletét meghaladó kenyérgabona-felesleg meglétét, melyet nyilván a helyi piacokon és országos vásárokon értékesítettek a gabonatermelő nagygazdák. Tovább emelkedett a város rétjövedelmének összege is, melyet csak Ráckeve hasonló bevétele múlt felül. Ez a növekedés jórészt az időközben bérbe vett puszták rétjeinek hozamából származott. A 60-as évek elejére tehát az állattenyésztéssel párhuzamosan, bár annál kisebb mértékben, a növénytermesztés is fejlődésnek indult. Erről tanúskodik az ipari és konyhakerti növények (len, kender, bab, lencse) magas terméseredménye is, mely harmadik helyen állt a szandzsák mezővárosai között. Ez egyben jelzi azt is, hogy a kecskeméti lakosság jelentős hányada olyan kevésbé tehetős, szegényebb rétegekből tevődött össze, amelyek veteményeskertjük terményeinek eladásából és napszámosmunkából tartották fenn családjukat. Érdekes, hogy ebben az évben sem írtak össze Kecskeméten must-tizedet (sem 1559-ben a pusztákon), s a gyümölcstermés értéke is teljesen elenyésző volt más városokéhoz képest. Az 1550-es évek közepétől kezdődő viszonylag nyugodtabb, hadjáratok nélküli időszak tehát kedvezett az állattenyésztésnek és a gabonatermesztésnek, de az ennél jóval igényesebb szőlő- és gyümölcstermesztés számára túlságosan rövidnek bizonyult a „béke" egy évtizede. A török defterek adatai új megvilágításba helyezik a Duna—Tisza közi „három város", Cegléd, Kecskemét és Nagykőrös növénytermesztésének volumenéről vallott korábbi nézeteket. Eddig fel sem merült a szakirodalomban, hogy nem Kecskemét állt első helyen a szántóföldi művelésben a három fejlett agrárváros között. Az 1546-os és 1562-es török adóösszeírások meglepő adatai viszont egyértelműen arról tanúskodnak, hogy Kecskemét mind a gabona-, mind pedig a gyümölcstermesztésben lemaradt testvérvárosai mögött, sőt Nagykőrös még az egyéb növények termesztésében is maga mögé utalta a nála jóval népesebb és jelentősebb gazdasági potenciálú náhié-székhelyet. Ez pedig közvetve szintén arra utal, hogy Kecskemét mezőgazdasági foglalkozású népességének zöme nem annyira a növénytermesztésből, hanem inkább az állattenyésztésből tartotta el családját.