Bács-Kiskun megye múltjából 2. - A késői feudalizmus kora (Kecskemét, 1979)

MÉSZÁROS LÁSZLÓ Kecskemét gazdasági élete és népe a XVI. század közepén

folytatott nagymérvű szilaj állattenyésztés dominanciája, azonban a korábbi feudális jellegű állattartás fokozatosan továbbfejlődött az egymástól elkülönülő pusztai kertes területeken folytatott kora-kapitalista jellegű gazdálkodássá. A Magyarországon ekkor még általános hagyományos feudális termelési módtól eltérően, Kecskeméten és más kertes agrárvárosokban a gazdálkodás alapját már nem a jobbágytelek képezte, hanem az egyes parasztpolgárok saját mezei kertje, valamint — esetlegesen — a várostól vagy a török és magyar földesuraktól bérelt kertes pusztája. Tehát a parasztpolgári — prekapitalista jellegű kertes gazdálkodási rendszerben az állattenyésztés túlsúlyán nyugvó mezőgazdasági termelőmunka zömmel a szabad birtokos- vagy bérlőparaszttá váló, nem jobbágyi jogállapotú mezővárosi parasztpolgárok magántulajdonba vagy tőkésbérletbe kerülő üzemegységében folyt, melynek jellegzetessége, hogy egy-egy gazda több helyen birtokolt eltérő nagyságú földterületet. Ezek együttesen képezték saját mezei kertjét, mely a kora-kapitalista agrárgazdálkodási rendszer alapvető üzemegységét jelentette. A jobbágytelki gazdálkodásra jellemző nyomásos rendszer itt ismeretlen volt, csupán a kötöttebb talajú délkeleti határrészek képeztek állandó termőterületet, ahol azonban az első vagy szabad foglalás rendszere volt érvényben. A feudális jobbágygazdálkodástól eltérően, a magántulajdonban vagy tőkésbérletben levő mezei kertekben folytatott termelőmunka zömét — mindenekelőtt az intenzív állattenyésztést — már nem a gazda és családtagjai végezték, hanem a pénzért és részesedésért, terményért dolgoztatott mezőgazdasági bérmunkások, főleg a különféle pásztorok. A kertes gazdálkodási rendszer tehát alapvetően hét tényezőben tért el a feudális jobbágygazdálkodástól : 1. A gazdálkodás alapvető üzemegysége itt már nem a jobbágytelek, hanem a magántulajdonként vagy tőkésbérletként birtokolt mezei kert (parasztpolgári birtokviszonyok) ; 2. Nincs nyomásos gazdálkodás, csak állandó termőterületek vannak, ahol a gazdák autonóm gazdálkodást folytatnak ; 3. A termelőmunka zömét mezőgazdasági bérmunkások végzik ; 4. A termelés már nemcsak a város saját területén folyt, hanem a török és magyar földesuraktól kiárendált szomszédos pusztákon is, tőkés jellegű földhaszonbér (árenda, pusztabérleti díj) lefizetése fejében; 5. E kora-kapitalista földbirtoklási és gazdálkodási rendszernek megfelelően, a mezei kert mint autonóm üzemegység műveltetője nem jobbágyparaszt, hanem személyében polgári szabadságnak örvendő mezővárosi parasztpolgár (cívispolgár, záhingazda), illetőleg tőkésbérlő (pusztabérlő);