Bács-Kiskun megye múltjából 2. - A késői feudalizmus kora (Kecskemét, 1979)

MÉSZÁROS LÁSZLÓ Kecskemét gazdasági élete és népe a XVI. század közepén

hivatalos áron, kötelező jelleggel eladatták a gabona- és állatfelesleget. A század közepén megtiltották, hogy a juhokat külföldre hajtsák eladni — húsuk elsődlegesen fontos szerepet játszott a mohamedán hadseregélelmezésben. Lehetséges, hogy ez a korlátozás is közrejátszott abban, hogy a kecskemétiek, akik pedig évente sok ezer birkát tenyésztettek legelőiken, nem vámoltattak juhot a váci révátkelőhelyen. Mindenesetre ez a rendelkezés is érzékenyen érintette a nagy juhtenyésztő mezőváros birkásgazdáit. Az igazságszolgáltatás során keletkező különböző büntetéspénzek, illetékek és bírságok zömmel ugyancsak a török hivatalnokok, a kádi, a kádihelyettes, a vojvodák és a szubasák zsebébe vándoroltak. Ok pedig kíméletlenül „megadóztatták" ezen a téren is a mezőváros lakóit, mert számukra az ítélkezés és az ügyintézés is csak egyike volt a könnyű és gyors pénzszerzési lehetőségeknek. Számos ilyen adatot tartalmaz az 1591—1601-es kecskeméti városi jegyzőkönyv is. Hogy egészen jelentéktelen vétségekért is milyen tekintélyes bírságot követelt a kádi, azt jól érzékelteti az alábbi két eset is. Karácson Tamást 1594-ben azért ítélte 4 forint pénzbírságra, mert elhunyt feleségét „megszidogatta". 1595-ben Bencze Mártonnal 7 forint 28 dénárt fizettetett, mivel azzal vádolta István deák, városi nótáriust, hogy „hamisat" írt. Később, a XVII. században a Budáról kijáró szubasák még többet szedtek be; az egyedüli mércét az illetők vagyoni teherbírása jelentette, s nem pedig az ügy jelentősége. 1668-ban például azt panaszolják a kecskeméti bírók Pest vármegyének, hogy „Jóllehet, ezen városnak ugyan az török császártól volt levelek, hogy az olyan véletlen megholt emberek díját meg ne vegyék rajtok, de azzal nem gondolván a szubasák, akármi nevezettel haljon is meg az ember, de kiért tíz tallért, kiért többet is elvonják bitangul." 1597 után nem esik szó többé kecskeméti kádiról, a város ügyeit a magisztrátus intézte, de a fontosabb, „pénzesebb" ügyek elbírálása továbbra is a török szubasák és vojvodák kezében maradt. „A város magyar bírája sok-sok mezei kártevés, tiltott bormérés, káromkodás és más apró ügy után, egy-két forintos, de inkább csak dénáros bírságpénzekből szedte össze azt, ami a városé maradt. A török hivatalnokok fele annyi ügyön a többszörösét szedték be. Kecskeméten 1680-ban Nagy János főbíró kb. 70—80 eset után mintegy 152 tallért vett be, a törökök 10 eset után 91 tallért. 1683-ban Nagy István főbíró kb. 100 esetből 189 tallér, a törökök 18 esetből 260 tallér büntetéspénzt szedtek. 1684-ben ismét kb. 100 apró ügy után 107 tallér volt a magyar bíró bevétele, a törököké 132.

5 5 1546: KÁLDY-NAGY, Kanuni. . . 1971. 356, 372—3, 244, 300. p.; 1559: KÁLDY-NAGY, A budai.. . 336. sorszám (Borbásszállás). 337. ssz. (Ágasegybáz), 338. ssz. (Matkó), 339. ssz. (Monostor), 340. ssz. (Köncsög), 341. ssz. (Páhi), 212. ssz. (Bábon); 1502: KÁLDY-NAGY, Kanuni. . . 1971. 536, 372—3, 244, 300. p. Az egész összegezve: KÁLDY-NAGY, Harács-szedők... 1970. 153—5. VELICS, 1890. II. 514—8.; HEGYI K., 1976. 105, 110, 114, 155—7.; KÁLDY-NAGY, Magyarországi. . . 1970. 35—6.; KÁLDY-NAGY, Statisztikai... 1968. 27—97.; HORNYIK, 1861.11. 30—1.: PURJESZ, 1958. 188. 5* 67