Bács-Kiskun megye múltjából 2. - A késői feudalizmus kora (Kecskemét, 1979)
NOVÁK LÁSZLÓ Pest—Pilis—Solt vármegye alföldi vidékeinek településrendszeréi a XVIII. században
Ad 4 tum Haszon vételre valók határunkban, a' szöllók, mellyek gyenge Veres bort teremnek, de sokaknak közöttünk semmi szöllejek nincsenek, Gyümölcsös, ós Veteményes Kertek, füz fás erdő sovén fonni való veszsző, vagyon a' városnak. Száraz Malma, egy, Különös Gazdáknak pedig kettő benn a' Városon; a' Duna malmai is, nem ugyan az magunk határában, de M. Uraságnak Ordas Névű Hellység határán vágynak, mellyek hozzánk mint egy fél órányi való járásra vágynak; Vásárunk is vagyon három, mellyek közül kettejének ugyan kevés haszna vagyon, hanem Susanna Napi hasznosabb; vágynak Szántó földeink-is ugy Kaszálló Róteink árendás pusztákon: Nádolásunk is szökségünkhöz képest elegendő, de az is árendás földön, só alá is járunk Szegedre, mellyet Vecsei Profundo-Házhoz szállítani szoktunk fizetésért. Legellő Mezőnk is valamelly kevés, és egy halászó Tónk; Dunahoz közel lakunk; három Korcsmát, censualis Contractusunk szerént bírnak, ugy Mészárszéket is esztendeig. Ellenben, nagyobb Kárainkra vagyon a' gyakor Árvizek, Vakand Túrások, és a' Székek, mellyek mind szántó földeinkben, mind Kaszallóinkban és pascuumunkban sok károkat tesznek, ugy annyira hogy gyakorta szántó földeinkbül Vetéseinket el hordgya és némelly Kopollyás hellyeken tovább maradván rajta ki szállítja, és el veszti. Töltéseinket, és hidainkat el hordja, mellyeknek csinalltatása, annyibul-is nagyon terhel bennünket hogy sok töltéseket, és 9. Hidakat, sok munkával kelletik csinaltattnunk és reparálnunk. Az Árvíz miatt itt Városunkban Marha tartásra helyünk nem lévén, Árendás Pusztákon szállásokat tartani, és ottan cselédeknek különös Konyhával szolgálni kénteleníttetünk. Árendás Kaszallóinkban is gyakorta Károkat szenvedünk, mert azokat a' Duna vize Iszappal el öntvén, néha haszontalanokká tószi, némellykor pedig már kész szénánkot hol rendbül, holt petrenczébül, hol pedig boglyástul-is el viszi. Ad 5 tum Minthogy ezen Váross nincsen Colonicalis fundusokra fel osztva, azért ház után, sem szántó föld, sem kaszálló Pét nincs excindalva, hanem némelly Lakossinknak az Uraság Pusztáin, némelly éknek pedig M. Kalocsai Ersekségtül Árendált pusztáin vágynak az szántó földeik, az is pedig, kinek tőbb, kinek kevesebb. A' Kaszállók minden esztendőben minden pusztabóli gazdák között fel szoktak osztattni; sarjút pedig sémit sem lehet kaszálni. Ad 6 tum Mi még eddig semi Robotot csak egy földes Urnák sem tettünk, mivel mindég Censualisták voltunk. Ad 7 tum Nálunk a' Kilenczednek ki adása in natura soha sem volt, még eddig, hanem mint eddig censualisták esztendőnkónt Contractualis Census alatt bírtunk, Tizedett pediglen M. Kalocsai Érsekségnek mindennemű Őszi, és Tavaszi Gabonábul, Méhekbül, Borbul, ki szoktuk adni. Konyhára valókkal földes Uraságunknak szolgálunk fent puncto 2 ° producalt Contractusunknak negyedik Punctumában foglalt specificatio szerént. Az ajándékok pedig, nem praetensive, hanem télen egy kevés csikót, és halat önként szoktunk adni. Ad 8 yum Puszta ház hellyek nálunk nincsenek. Ad 9 num Mindnyájan mindenkor szabad Jobbágyok voltunk. Város F6 Bírája Bán Gergely m. k. Eskütt Szabó Sámuel m. k. Eskütt Szőke János kezem + vonása Város Eskütt Nótáriussá Benedek Pál m. k.