Bács-Kiskun megye múltjából 2. - A késői feudalizmus kora (Kecskemét, 1979)
BÁLINTNÉ MIKES KATALIN Kecskemét város Tanácsa a XV—XIX. században
re. 170 A növelésre csak újabb határozat elfogadása után, 1811-ben került sor, ekkor számuk 61 lett, 1814-ben pedig már 90-et soroltak fel. 171 A Tanács hatalmának a megerősítése érdekében kezdték meg az 1780-as években a földesúri birtokok megváltását, mellyel ugyanakkor anyagi könnyebbséget is kívántak szerezni. 172 A megváltakozás folyamata azonban évekig elhúzódott, és óriási anyagi megterheléssel járt. A kitűzött célt mégsem érték el, mert a földesurak helyett a megye terjesztette ki fennhatóságát a városra, és a hőn áhított szabad királyi városi rangot sohasem érték el. A megváltakozással kapcsolatos anyagi terhek ismét a lakosok elégedetlenségét váltották ki, és újabb panaszsorozattal fordultak a Tanács ellen, a felsőbb hatóságokhoz. A panaszokat kivizsgáló megyei „Comissionalis Deputatio" többek között elrendelte az Electa Communitas megalakítását, a Tanácstól független, Önálló hatáskörű szervként. E célból kiküldte a járási főszolgabírót öt esküdttel a választás lebonyolítására. A tizedenként összegyűlt ,,egész Nép által", tehát tizedgyűlések keretében, 100 személyt választottak, akik közül a többség 70 tagot jelölt ki, akik maguk közül szószólót választottak. Az Electa Communitas üléseit általában hétfőnként tartotta, de többnyire — a fennálló ellentétek miatt —nem a városházán, hanem az iskolákban. Főfeladatuk kezdetben az volt, hogy segítsék a megyei küldöttséget a tanács tevékenységének a kivizsgálásában. Ennek érdekében véleményező jelentéseket készítettek a vitás ügyekről. Működésük elsősorban a gazdasági ügyek felülvizsgálatára terjedt ki. Az 1830-as évek végén — elsősorban a szabad királyi városi kiváltságok megszerzéséért indított mozgalom során — már szorosan együttműködtek a Tanáccsal. 173 Az Electa Communitas 1848. május 19-én feloszlott, és július 2-án összeült az 1848-as törvények alapján megválasztott közgyűlés. Ez egyúttal egy egészen új korszak kezdetét és a réginek a végét jelentette. 170 BALLÁ: Kivonatok i. m. 907.1. 171 TJ. o. 913—914.1. és Főbírói naplók. 172 A megváltakozás 1784 és 1845 között történt. Hornyik szerint összesen 303 018,85 pengő forintot igényelt, azonban néhány földesúrnak cserebirtokot adtak, ami növeli a jelzett összeget. Lipótzy (i. m. 08.1.) szerint a végeredmény 318 000 pengő forint volt. A készpénzben kifizetett összegek közül 56,5%-ot kaptak a Koburg (Koháry) hercegek, 12,0%-ot a Pászthói rész tulajdonosai (Fáy, Fráter, Pécsi örökösök), 11,3%-ot a Mottesickyek. A Csákyak pedig mindössze 2,1 %-ot. 173 IV. 1503. Kecskemét város Választott Közönségének iratai a Közgyűlési jegyzőkönyvek.