Bács-Kiskun megye múltjából 2. - A késői feudalizmus kora (Kecskemét, 1979)

NOVÁK LÁSZLÓ Pest—Pilis—Solt vármegye alföldi vidékeinek településrendszeréi a XVIII. században

Ha a fenti becslést összehasonlítjuk a regnicolaris és dicalis összeírásokkal, igen jelentős különbségek adódnak. Részben azért, mivel nincsen valamennyi puszta feltüntetve (pl. Kalocsán), részben pedig, hogy a belső és külső legelőkön kimutatott jószág lényegesen kevesebb az összeírásokban rögzített állománynál. Kecskeméten a legelők bíróképességei alapján 400 szarvasmarhát 150 lovat és 500 db juhot állapítottak meg, holott a dicális összeírásban 1438 ökör, 144 tehén, 751 ló, 103 meddő marha, 51 növendék jószág és 2833 darab juh szerepelt. Ez a jószágszám 1760-ra majd megháromszorozódott, bár a határ nem lett kedvezőbb a marhatartásra. 1768-ban a mezőváros polgárai így jellemzik legelőiket: „Kárunkra Marha Legelő földeink.k huszad részét haszontalan homokkosnak mondhattyuk. Városi számához képest határunkbéli földünk igen kevés ugyan azért szomszéd, és távul lévő Pusztákat nyomós és igen nagy árendákba Kíntelenítettünk tartani . . ,".

67 Tehát a nagyszámú jószágtartást a mezőváros törzsterületén fekvő legelőkön kívül, a „mozgó legelők", az időszakonként bérelt puszták tették lehetővé. Hasonló a helyzet Nagykőrösön is. Bár Nagykőrösnél nincsen jelezve puszta 1728-ban, valójában a város rendszeresen bérelte a kun pusztákat (Lajos, Mizse, Kocsér), s ezeken kívül Besnyőt, Pótharasztot, Nyársapátot, Törteit, ahol a legeltetés egyik fontos tényezője volt a gazdálkodásnak. Elsősorban ezek a nagy határú városok bírtak nagyarányú és felesleget is produkáló állattenyésztést folytatni. A kisebb mezővárosok és falvak jobbára csak a mindennapi szükségletnek megfelelő, nélkülözhetetlen állatállományt tudták legelőn tartani (IV. táblázat). Izsákon 1728-ban 200 szarvasmarhát, 100 lovat és 300 db juhot becsültek a legelőn, amely összeg kisebb eltéréssel ugyan, de megegyezett a dicális összeírás adataival. Erdő, halászóvíz Az erdőségek és a halászóvizek nem tartoztak a jobbágytelek után járó haszonvételek közé, felettük mindenkor a földesúr rendelkezett. Ettől bizonyos mértékig eltért a szabad mezővárosok, Kecskemét, Nagykőrös helyzete, ahol erdőjog illette meg a mezővárosi parasztpolgárokat.

68 Bár az úrbéres helységekben a jobbágyság nem rendelkezhetett erdővel, az urasággal kötött kontraktusokban rendszerint biztosítottak részükre épületre és tűzre való fát. A kalocsai érsekség 1734-ben telepíttette újra Kecelt, s ekkor a lakosoknak, hogy mielőbb gyökeret verhessenek, viszonylag 67 ADATTÁR, Resp. Incolarurn Opp. Kecskeméti), 4. p. 68 Lásd MA.TLÁT, 1943. Vö. KOVÁK 1978.