Bács-Kiskun megye múltjából 2. - A késői feudalizmus kora (Kecskemét, 1979)

IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR Három katonai összeírás a Rákóczi-szabadságharcról

Három katonai összeírás a Rákóczi-szabadságharcból IVÁN YOSI-SZABÓ TIBOR A magyar nemzeti törekvések kibontakozásának hatására egyre erőteljesebben fordult a kutatók és a közvélemény figyelme a függetlenségi mozgalmaink felé. A rájuk vonatkozó iratok összegyűjtése, történelmük feltárása szinte nemzeti üggyé vált. Ennek hatására az elmúlt közel másfél évszázad során tucatjával születtek olyan jelentős tanulmányok és monográfiák, amelyeknek témája II. Rákóczi Ferenc személye és az általa irányított szabadságharc. A jelentős eredmények ellenére még igen nagy a fehér foltok száma. A feldolgozatlan részletek, a megoldatlan dilemmák nagyban hátráltatták és hátráltatják a szabadságharc átfogó történetének megírását. Az egyik gyakran vitatott téma az alföldi cívis városoknak a harcok során betöltött szerepe. Az egymással szemben álló vélemények egyik oldalon a cívis városok anyagi és katonai áldozatvállalásait emelik ki, a másik oldalon azok következetlenségét, olykor kétkulacsos eljárásukat hangsúlyozzák. Ezeknek a véleménynyilvánításoknak nemegyszer jelentős árnyoldala, hogy olykor alapvetően fontos területeken még becslésekre is nehezen hagyatkozhatnak, ugyanakkor a források egy részének elhanyagolása, figyelmen kívül hagyása miatt néhány hamis adat és következtetés is napvilágot látott.

1 A három városról és köztük még a kétségtelenül legjelentő1 Még Kosáry Domokos alapvetően fontos tanulmányában is megbúvik egy-egy pontatlan adat. „Szembetűnő hogy a földesúri és az állami terhek eloszlása aránytalan az egyes vidékeken. 1703 elején Pest megye 59 ezer forint adóterhet visel — ebből a három városra jut 23 000 Ft. (1700 háztartás!) ... A földesuraknak viszont mindössze 1,7 ezer forintot fizetnek. A Buda környéki jobbágyokat jobban kézben tudták tartani uraik. A nagyobb mezővárosok viszonylagos függetlenségüket már korábban biztosították. Kecskemét 1699-ben összesen mintegy 850 forintot fizetett távollevő urainak." KOSÁRY, 1965. 40. A földesúri kizsákmányolás fokozása ellen Kecskemét valóban erélyesen harcolt. Törekvései viszont nem jártak mindig sikerrel. Hornyik János megállapítása szerint pl.: „1686-ban már Báthori Gábor maga szedi a censust, és azt mind pénzben, mind az úgynevezett kézi ajándékban vadul fölebb veri." HORNYIK, III. 7. A hódoltság végén Kecskemét a következő összegeket fizeti földesurainak a különféle ajándékokon kívül. A Koháry famíliának: 400 arany, vagy 800 tallér; "Wesselényi Pál: 220 arany; „noha 100 forint volna az adó" Báthori Gábor: 17 arany; Vay Ábrahám: 12,5 tallér; Fay György: 12,5 tallér; Rákóczi Ferenc: 20 tallér; Pozsonyi apácák: 212 tallér; Erdődi György: 40 forint (22,2 tallér). HORNYIK, II. 511—512. Az évenként fizetett összeg tehát 1556 tallért, azaz 2765 magyar forintot jelentett. Ez az összeg gyakorlatilag a következő évtizedekben sem változott, legfeljebb akkor, ha valamely földesúrnak előre kifizették ez egyegy évre járó cenzust. Valójában tehát Kecskemét több mint háromszorosát fizette földesurainak, mint amit Kosáry jelez. A hódoltság megszűnése után a várost újabb veszély fenyegette. Földesurai a cenzust igyekeztek állandóan emelni, s a várost azzal kényszerítették erre, hogy kilátásba helyezték, ellenszegülés esetén kikülönítik saját rátájukat, és földesúri kezelésbe veszik. Még a Koháryak is újabb követelésekkel léptek fel, pedig általában jó viszonyban voltak a várossal. Sőt Koháry István 1703. május 23-án értesítette a várost; Bajtay Istvánt küldi Kecskemétre a földesúri hatalom közvetlen gyakorlására. 1702-től gyakorlatilag megkezdte működését az úriszék a Koháryak irányításával. RÉVÉSZ, 1956.18., HORNYIK, III. 10—11.