Bács-Kiskun megye múltjából 2. - A késői feudalizmus kora (Kecskemét, 1979)

MÉSZÁROS LÁSZLÓ Kecskemét gazdasági élete és népe a XVI. század közepén

lem „rettenetes mesterség" volt. Török portyázok, rác martalócok, idegen zsoldosok, magyar végváriak, szanaszét kóborló hajdúk, rablók, prédók leselkedtek a marhacsordákat sok száz kilométerre hajtó, naponta átlag 30—40 kilométert megtevő hódoltsági tőzsérekre. Gyakori eset volt az áru elrablása, a tőzsérek javainak lefoglalása, visszatartása, sőt a kereskedők „megtartóztatása" is egyes királyi vámhelyeken. Sokszor erőszakkal kezességre szorították őket, szállítaniuk kellett a rabokat, magyar és mohamedán hatalmasságok személyes áruit, és mindkét fél számára kémkedniük kellett. Nyilván a kecskeméti kalmárokat is sújtották a „rettenetes mesterség" megpróbáltatásai, de erről még nem kerültek elő adatok. A gazdag kereskedők és állattenyésztők városát több ízben érhették magyar végváriak támadásai is. így például 1576. április 3-án egriek csaptak Kőrösre és Kecskemétre. Ez a portya összefüggésben lehetett valamilyen adószolgáltatás erőszakos behajtásával is, mert április 19-én maga a budai pasa kérte a magyar vezetőket, tiltsák meg az egriek kecskeméti zsarolásait és jogtalan adószedését. 1597. november 20-án Amhát budai pasa Eörsy Péter komáromi naszádos kapitányhoz intézett levelében arról panaszkodott, hogy a kecskemétiek, körösiek és ceglédiek állandóan szenvednek a magyar végváriak zaklatásai miatt. Sok problémát okozott a tőzsérek számára a királyi területen a legelők hiánya és a vámosok önkénye is. Hiába fizettek földbért, nem kaptak Győr körül állandó legelőterületet, ahol megpihentették volna a hosszú úton elfáradt marhákat. Ekkor az alföldi kereskedők nevében három kecskeméti, egy ráckevei és egy halasi tőzsér magához az uralkodóhoz fordult panaszos folyamodványával : „Fölségedhöz alázatosan folyamodunk és könyörgünk supplicationk által, mi kik az Alföldről és az pogányok birtokából barmokat hajtunk, melyektől az fölségtek kamarájára sok hasznokat adunk az harmincadosok által, minéldink penig marháinknak és barmainknak egy szál s csak egy talpalattnyi földünk sincsen az fölségtök birodalmában, hol az mi barmainkat jártathatjuk mig eladjuk és aztán abból fizethetjük meg az fölségtök harmincadját is. Fizetünk is penig az fölségtök számára barmainktól földbéreket, de fölségtek még ez ideig minékünk seholt földet nem mutatott, hol mi járhatnánk az mi marháinkat! Hanem azon könyörgünk alázatosan, hogy fölségtök mutasson földet itt Győr környül minékünk . . . Fölségöd engedje az szentiványi földet az vásárhoz, hogy míg az vásár leszön, addig minket senki ne háborgasson. Mert fölségös uram, három annyit vesznek rajtunk az megnevezett személyök és többet is, az mivel tartoznánk. Ha penig fölségöd ebben módot nem talál, mi az egész alföldiek marhát ide nem hozhatunk s úgy az fölségtök kamarájának is fogyatkozása lészen. Annyira vagyunk, hogy mig fölhajtjuk Bécsben vagy csak Óvárig, még az útfélön való járóföldekön is sok fizetést méltatlanul vesznek rajtunk. Hanem fölségöd ezekben találjon módot, hogy békességös járásunk lehetessen. Fölségedtől kivánatos választ várunk. Fölségtök alázatos környörgői: Simon János kecskeméti,