Bács-Kiskun megye múltjából 2. - A késői feudalizmus kora (Kecskemét, 1979)

MÉSZÁROS LÁSZLÓ Kecskemét gazdasági élete és népe a XVI. század közepén

kezesek betartására. A céhmesterek egymást ellenőrizve irányították a céh életét, tartották a kapcsolatot a város vezetőségével, őrizték a céhládát, benne a céhszabadalommal, pecsétnyomóval, török védlevelekkel, egyéb iratokkal, a céh pénzével. A céhmesterek a céh érdekében a közpénzből szükség szerint költhettek, s tartozásukat 20 forintig a céh fizette. A céhmesterek gyakran kerültek kapcsolatba a helyi és tartományi török vezetéssel is, részben a szabókkal való állandó viszályuk, másrészt kiváltságaik csorbítása és a városon áthaladó katonaság számára tett kényszerű szolgálataik miatt. A céhmesterek a bíró által kiadott és lepecsételt céhlevelet megerősítés végett még 1559-ben elvitték Tujgun budai pasához is. Nyilvánvaló, hogy ez a megerősítés nem kis pénzükbe kerülhetett a szűcsöknek, de erről éppúgy nincs pontos adat, mint ahogy az ötvösök által kifizetett öszszeg nagyságáról is mélyen hallgat a fáma. A Debrecentől származó kecskeméti ötvös-céhlevéllel összehasonlítva szembetűnő a kecskeméti szűcscéh privilégiumlevelének az elővételi jogok, a monopóliumok, s általában a helyi ipar érdekvédelmének fokozottabb hangsúlyozása. Az egyik articulus kimondta a bőrelővétel jogát: vásárban vagy azon kívül, a székekben harmadfűig való báránybőrt vagy egyéb bőrt idegen csak akkor vehet meg, ha a szűcsöknek már nem kell. E jog megsértésekor a céh elkobozhatta az idegeneknek eladott bőrt, s fele a mestereké, fele pedig a város bírójáé lett. Kártérítésről már szó sincs. Erőteljesen korlátozták az idegen mesterek iparűzését is : ezek legfeljebb 3 napig dolgozhattak Kecskeméten, s ha utána engedély nélkül tovább folytatták tevékenységüket, 4 forint bírsággal sújtották őket, melynek szokás szerint fele a bíróé, fele a céhé lett. Korlátozták, ellenőrzésük alá vonták a vásárokra jövő idegen szűcsök és kereskedők áruforgalmát is: ezek kizárólag a kecskeméti szűcscéh külön engedélyével árusíthatták termékeiket a mezőváros sokadalmain. A tilalom megszegőit itt is teljes termékelkobzás fenyegette, s az elkobzott áru fele szintén a bíróé, fele a céhé lett. A szűcsök céhlevele tehát jóval határozottabban képviselte a kecskeméti szűcsök monopolérdekeit, mint az ötvösöké. Szigorúbb rendelkezéseik ellenére sem tudták kiküszöbölni a kecskeméti szűcsök a szabók konkurrenciáját és bőrelővételi joguk maradéktalan elismertetését a juhosgazdákkal és másokkal szemben. Erről tanúskodik az 1569—1591 között eltelt 22 esztendőből fennmaradt 6 török védlevél, melyet 10 esetben kellett megerősíttetniük török tisztségviselőkkel. Nemigen volt tehát foganatja a céhlevél rendelkezéseinek és a különféle védleveleknek, ha ilyen gyakran kellett újra kérni és megerősíttetni őket. (S lehet, hogy nem is mind maradt fenn). Az adományozók és megerősítők közt nemcsak a helyi török tisztviselők, hanem a budai török tartományi közigazga-