Szögi László - Zsidi Vilmos: Dokumentumok a Keleti Kereskedelmi Akadémia történetéből 1891-1920 - A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 12. (Budapest, 2007)

Források - II. Hasonmás dokumentumok

C) Rendkívül! tárgyak. 1. Magyar es nemet gyorsírás is gépírás. 2. A Kelet higicnája 3. Iszlániológia. A tantárgyak anyagát és a/ intézet óratervét a melléklet tartalmazza. ti. §. Az 5-ik §-ban felsorolt tantárgyakon kívül más tantárgyaknak tanítását, valamint a lantervnek egyéb módosításait szükség esetében a tanári értekezlet java­solja és a javaslatot részletes indokolás kíséretében ha­tározathozatal végett a felügyelő bizottság útján a m. kir vallás- és közoktatásügyi miniszter elé terjeszti. 7. §. Az órarendet a tanterv alapján tanévenként a tanári értekezlet állapítja meg. Tanulmányi kirándulások és utazások. 8. §. A tanítást kiegészítik a tanulmányi kirán­dulások a Kelettel való kereskedelmi forgalom szem­pontjából nevezetes ipari és kereskedelmi telepekre és tanulmányi utazások a Keletre. Az. utazások tárgyában a tanai i kar javaslata alapján a felügyelő bizottság határoz. 9. §. A tanulmányi utazásokon csak azok a hall­gatók vehetnek részi, akiknek előmenetele és magavise­leté biztosítékot nyújt arra nézve, hogy az utazást isme­reteik megfelelő gyarapítására sikerrel fogják felhasz­nálni. Az ulazáshan az arra kijelöltek, hacsak komoly akadály nincsen, külelesek resztvenni és a szükségesnek mutatkozó hozzájárulást megfizetni. Keleti Múzeum. 10. §. A gyakorlati irányú tanítás céljait szolgálja az intézet keleti néprajzi és áruismereti gyűjteménye is, amely szemléltető módon mutatja be a Keleten vagy a Kelet részére készített, illetőleg gyártott termékeket. f'onétikai laboratórium. 11. §. A keleti,elsősorban a balkán nyelvek tanul­mányozása, tudományos feldolgozása és a kísérletező fonétika művelése célját az intézet keretében egy foné- tikai laboratórium szolgálja. A laboratórium az idegen nyelvek, főleg pedig a helyes kiejtés gyakorlati tanítá­sának szolgálatában is áll. B) Fölvételi, tanulmányi és fegyelmi szabályok. A hallgatók fölvétele Az elöndások látogatása. 12. §. A M. Kir. Keleti Akadémiába magyar ho­nosságú hallgatók nemre való tekintet nélkül vehetők fel. Külföldiek csak kivételesen, a m. kir. vallás- és köz- oktatásügyi miniszter külön engedélye alapján, lehelnek az Akadémia hallgatói. 13. §. A hallgatók rendesek és rendkívüliek. Rendes hallgatók azok, akik a fölvétel alkalmával

Next

/
Thumbnails
Contents