Szögi László - Zsidi Vilmos: Budapesti Corvinus Egyetem Levéltára 1891-2004. Repertórium - A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 9. (Budapest, 2004)

Mihalik I.–Szögi L.–Zsidi V.: A Collegium Oeconomicumtól a Budapesti Corvinus Egyetemig

A fordulat évét követően megváltozott a hallgatók önszerveződési lehetősége. A MEFESZ Közgazdász Köre „irányította a kultúrmunkát”, 1950-ben létrehozta a „kultúrgárdát”. Ugyanakkor megalakult a Dolgozó Ifjúság Szövetsége (DISZ) is. Az egyetem ma is működő, két legrégebbi hallgatói kezdeményezése a táncegyüttes (1948) és az énekkar (1950). A háború, de még inkább 1948 után a korábbiakhoz képest hanyatlott az egyetemi sportélet. Ennek oka volt, hogy a testnevelést összefüggésbe hozták a katonai kiképzéssel, leginkább pedig a leventemozgalommal. Ezért az új egyetemen sokáig nem volt megfelelő kerete diáksportnak. 1949-ben a MEFESz, 1950-től a DISZ FSE, 1951-től pedig a Haladás SE, majd a Közgazdaságtudományi Egyetem Sportkörén belül nyílt lehetőség a rendszeres sportolásra. Az egyetemi közélet ismert fórumává vált „Közgazdász” című lap szervezése is korszakunkra esik, bár csak 1957-től jelent meg rendszeresen. Külön is meg kell emlékezni a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem központi épületéről. Ismert sziluettje szinte elválaszthatatlanul összefonódik az intézmény nevével. Mintha mindig is itt működött volna az universitas, pedig alig több mint fél évszázada vette birtokba Egyetemünk. 1920 után a Közgazdaságtudományi Kar a Szerb utcában, a mai ELTE épületében működött. 1948-ban az egyetemalapításkor felmerült, hogy a piarista gimnázium és rendház (az ELTE egykori Bölcsészettudományi Kari) épülettömbjébe költözik a Közgazdaságtudományi Egyetem. De végül is, ma még nem pontosan tisztázott körülmények között, egyes vélemények szerint (Vas Zoltán közreműködésével az akkor romosán álló vámpalotát sikerült megszerezni. A szabályos téglalapalakú, korai neoreneszánsz stílusú vámpalotát Ybl Miklós tervezte. 1874. május 1-jén nyílt meg. A Magyar Közgazdaságtudományi Egyetem 1950/51-ben költözött be az új funkciónak megfelelően átalakított épületbe. 1951. szeptember 8-án tartották itt az első tanévnyitó ünnepséget. 1957-ben az oktatás bővítésének szándékát jelezte a levelező tagozat beindítása, a mérnökdiplomával rendelkezők részére pedig a mérnök­közgazdász képzés megszervezése ipar és külkereskedelmi szakon. A posztgraduális képzés 1959-ben a Közgazdasági Továbbképző Intézet felállításával kezdődött meg. A különféle továbbképzési formákat jóval később 1989-től Posztgraduális Karán fogták egybe, a fakultáshoz 1990- ben csatlakozott a Vezetőképző Intézet, 1991-ben pedig a Nemzetközi Posztgraduális Tanulmányok Intézete is. Az Egyetem 1990-ben az angol nyelven folyó oktatási programok koordinálására létrehozta az 29

Next

/
Thumbnails
Contents