Dokumentumok a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem történetéből 1920-1934 - A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 8. (Budapest, 2003)

Dokumentumok (Forrásközlés)

IDEGENNYELVŰ OKTATÁS A kar tanulmányi és vizsgarendi szabályzatának 4. §-a értelmében az idegen nyelvek tanulásának célja: 1. a nyelv gyakorlati elsajátítása, különös tekintettel a közgazdasági és kereskedelmi nyelvre; 2. a kereskedelmi levelezésben való jártasság megszerzése (a kereskedelmi szak hallgatói részére); 3. az idegen nyelv tanulásával kapcsolatban az illető ország mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi, földrajzi és társadalmi viszonyainak megismerése. Az említett §-ban felsorolt célkitűzések mindegyike gyakorlati szempontokat domborít ki; hallgatóink az idegen nyelvet azért tanulják meg, hogy a gyakorlati életben mint közgazdasági, kereskedelmi és közigazgatási emberek, mint tanárok és mint diplomaták elhelyezkedve, azt szóban és írásban használhassák. Karunkon a nyelvtanításnak a) a kereskedelmi szakon, b) a kereskedelmi iskolai tanárképzőben, c) a külügyi szakos s végre d) a közigazgatási szakon van fontossága. A kereskedelmi szak vezető embereket képez ki a kereskedelmi, ipari, pénzügyi s általában a közgazdasági pályák számára; ezeknek élénk aktivitással kell belekapcsolódniok a nemzetközi kereskedelembe és a külföldi érintkezésekbe, ami azonban az idegen nyelv tökéletes tudása nélkül nem valósítható meg. Kereskedelmi szakos hallgatóinknak tehát oly fokú idegen nyelvi tudást kell szerezniük, hogy külföldi közgazdasági és kereskedelmi természetű tárgyalásokban szóban és írásban aktív részt vehessenek, hogy kereskedelmi ügyleteknek az idegen nyelven való lebonyolításában, idegen nyelvű kereskedelmi levelezésben teljes jártasságra tehessenek szert. E cél elérése végett hallgatóink elsősorban nyelvhelyességre és szakbeli nyelvi készségre kell tanítanunk; ez az első két évfolyam feladata, amelyet német, francia és angol nyelvi rendes előadóink végeznek az úgynevezett alapvető, ismétlő és továbbképző nyelvi tanfolyamokon (kereskedelmi és közgazdasági olvasmányoknak az idegen német, francia vagy angol nyelven való taglalásával, velük kapcsolatos beszédgyakorlatokkal, a legszükségesebb nyelvtani anyagnak tárgyalásával és begyakorlásával, végre pedig írásbeli dolgozatokkal). Az első két évfolyamban megszerzett nyelvhelyesség és bizonyos fokú nyelvi készség birtokában a kereskedelmi szakos hallgatóink a harmadik és negyedik évfolyamban a kereskedelmi üzemtan megfelelő fejezeteit hallgatják német francia vagy angol nyelvű előadásokon elsajátítják az idegen nyelvű kereskedelmi levelezést; az illető ország szellemi életének, gazdasági és társadalmi viszonyainak megismerése céljából ily tárgyú német, francia vagy angol nyelvű előadásokon vesznek részt. Hallgatóink idegen nyelvű előadásokon kívül közös fogalmazási gyakorlatokkal, valamint szemináriumi munkával mélyítik idegen nyelvi tudásukat (stílusgyakorlatok, referátumok, viták, rövid előadások szabadon választott vagy kijelölt tételekről, idegen nyelvű közgazdasági vagy kereskedelmi 80

Next

/
Thumbnails
Contents