Dokumentumok a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem történetéből 1920-1934 - A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 8. (Budapest, 2003)
Bevezetés
A Kar sajátos helyzetéből következett, hogy már szinte az alakulás pillanatától kezdve különféle elképzelések születtek a jövőre vonatkozóan. A kari vezetés az önálló egyetemi fejlesztésben volt érdekelt, míg a kultuszkormányzat inkább egy nagyobb szervezetben történő beillesztést pártolt, a takarékossági szempontokat előtérbe helyezze. Végül 1934-ben ez a forgatókönyv valósult meg: létrehozták a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet, amelynek részévé, talán nem túlzás állítanunk, hogy egyik meghatározó részévé vált a Kar. A közölt forrásokról A közreadott másfélszáz dokumentum a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Levéltárának 5. fondjából való. Reményeink szerint híven tükrözi a korszak eseményeit. A válogatás, főként a dékáni hivatal iktatott és vegyes irataiból készült. Itt a bőség zavarával kellett megküzdeni. Nehézséget jelentett, hogy a korabeli segédletek nem maradtak, egyenkénti átnézéssel történt a válogatás. A szerkesztés egyéb elvei (időrendi, szöveghű, betűhív, de az eredeti formát nem követő közlés stb.) megegyeznek a már megjelent kötetek gyakorlatával. Irodalom Tanulmányok a magyarországi közgazdasági felsőoktatás történetéből. Szerk.: Szögi L.-Zsidi V. [A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Levélárának Kiadványai 2.) Bp., 1995 Balogh Elemér: Emlékeim, a negyvenéves „Hangya " és a közgazdasági egyetem története. Bp., 1938. Fodor Ferenc: Teleki Pál. Bp., 2001. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem jubileumi emlékkönyve (1920-1995). /-//. Főszerk.: Walleshausen Gyula. Gödöllő, 1995. Zsidi Vilmos X