Dokumentumok a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem történetéből 1920-1934 - A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 8. (Budapest, 2003)

Dokumentumok (Forrásközlés)

az első mezőgazdasági főiskola az országban, kitűnő összeköttetésekkel rendelkezik az országnak más mezőgazdasági főiskoláival. Hogy micsoda feladat vár ezekre a tanárokra, megvilágíthatja a következő tényállás: alkalmam volt Michigan állalma törvényhozásának vezetőtagjaival tárgyalásba bocsátkozni. Valamennyien azon a véleményen vannak, hogy abban az esetben, ha az első év sikeresnek bizonyul, újabb 5 ösztöndíj volna létesíthető törvényhozási lag a főiskolánál és újabb 5 ösztöndíj a Michigan egyetemen Ann Arborban. Jóllehet ez nem ígéret, mégis világosan tükrözi vissza az illetők felfogását. Bárkik lesznek is azok akik átjönnek Amerikába, egy percig sem szabad elfelejteni azt, hogy az aki az amerikaiak szolgálatát akarja igénybe venni, annak előbb jól meg kell ezt szolgálnia. Akik ide fognak jönni, azoknak a szó szoros értelmében úttörő munkát kell végezniök. Abban az esetben, ha Önök megfelelő férfiakat küldenek ide, nem lesz nehéz megtalálni az összeköttetést más amerikai intézményekkel sem. Az egész tervezetnek olyan a természete, mely nem szab határt a kilátásoknak és eredményeknek. Jóllehet nem bizonyos, hogy el fogjuk nyerhetni a többi 7 ösztöndíjat is, de minden okunk meg van arra, hogy ezt joggal remélhetjük. Nemsokára abban a helyzetben leszek, hogy végleges információt küldhetek e tárgyban. Ha megfelelő képességű férfiakat fognak küldeni, e főiskolához, ennek módjában lesz ezek számára oly állást biztosítani, amely már a második esztendőben teljes fizetéssel jár, függetlenül az ösztöndíjtól és ezek az ösztöndíjak másnak lesznek adományozhatok. Hogy mennyit tesznek ki e fizetések, nincs módomban most megjelölni, mert ez teljesen az illető egyének képességétől függ. Amint az itteni tanárok mondják ez legkevesebb kétszerese volna az ösztöndíj összegének. Nagyon kívánatos volna, hogy oly listát készítsen, hogy minden tudományszakon 2 név szerepelne, vagyis két a botanikai, kettő az állatorvosi és kettő a fatermelési szakon. A többi négy mérnök lehet, vagy más gyakorlati tudományú. Michigan állama nagy cukorrépa termelő állam és az e szakban jártas férfiakban nagy a kereslet. Azok, akik Magyarországban visszatérve ismét ki jönnének hozzánk, képeznék a tervezett amerikai magyar intézetnek a magvát és ezeknek olyanoknak kellene lenniök, akiknek tudományuk és egyéniségük valóban vonzaná az amerikai diákságot. Azon igyekeztem, hogy a lehető legvilágosabban tárjam fel Ön előtt a helyzetet és a jövőben is mindenkor értesíteni fogom, ha valami haladás történik az ügyben. Nagy segítségemre volna, ha megfelelő információt küldene azon tanárokról, akiket Magyarország kiküldeni óhajt, vagy bárminő más információt, amely az üggyel kapcsolatban van. Kiváló tisztelettel Madarász Gyula. Ui: Hutyra és Marek urak jól ismert nevek itt. Ha ily egyének jönnének át Amerikába, meg vagyok győződve, hogy minden alkalmuk meg volna arra, hogy minden szakbeli amerikai intézményt tanulmányozhassanak és 2-3 év múlva tapasztalatban gazdagon térhetnének vissza.[...] 53

Next

/
Thumbnails
Contents