Dokumentumok a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem történetéből 1920-1934 - A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 8. (Budapest, 2003)
Dokumentumok (Forrásközlés)
mellett van szerencsém Nagyméltóságodnak tisztelettel jelenteni, hogy a Kar már f. évi június hó 24-én tartott 50. rendes ülésében úgy határozott, hogy az 1921/22. tanévben amennyiben kellő számú hallgató jelentkeznék, a cseh nyelvet is beiktatja az előadandó nyelvek sorába heti 3 órában, s ezen nyelv előadásával Emyey József nemzeti múzeumi igazgató-őrt bízza meg. A f. hó 11 -én tartott ülésében a Kar föntebbi határozata mellett megmaradván kimondotta még, hogy nevezett fedezet hiányában tiszteletdíjra nem számíthat. A cseh nyelvi előadásokra ezideig 9 hallgató jelentkezett. Tisztelettel kérem Nagyméltóságodat, méltóztassék ezzel kapcsolatban a Kart tájékoztatni arról, hogy amennyiben nevezett a megbízatást vállalja, számíthat-e akár a Nagyméltóságod bölcs vezetése alatt álló, akár pedig a külügyi tárca részéről valamelyes tiszteletdíj kiutalására. A cseh tanszék megszervezését mindaddig, míg a Karra nézve esősorban fontos tanszékek megszervezése pénzügyi okokból megoldást nem nyerhet, az állam nehéz pénzügyi viszonyaira való tekintettel nem javasolható. A célt különben is megfelelően szolgálhatja a föntebb tervezett megoldás, amely a tót nyelvre vonatkozólag már az 1920/21. tanévben is bevezettetett, hogy t.i. a cseh nyelv előadásával is egyelőre egy előadó kapjon megbízást. Fogadja stb. Fellner [...] BKÁE Lt 5/b. 3 11/4045-1921. 15. A Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. ösztöndíja Budapest, 1922. március 23. A Salgótarjáni Kőszénbánya R.T. a budapesti kir. magy. tudományegyetemi közgazdaságtudományi Kar céljaira 500.000 /Ötszázezer/ koronás alapítvány tételét határozta el. Ez ügyben iíj. Chorin Ferenc, a részvénytársaság vezérigazgatója megkerestetvén, a nevezett vezérigazgató a Kar Dékánjához címzett s az iktatmányt képező levélben válaszolt. Fölkérendő volna Kuncz Ödön dr.nyilv. r. tanár úr, az alapítvány-tervezet elkészítése és annak a f. hó 30-án tartandó kari ülésen leendő szíves bemutatására. [...] BKÁE Lt 5/b 4. 11/876-1922. 36