Dokumentumok a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem történetéből 1920-1934 - A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 8. (Budapest, 2003)
Dokumentumok (Forrásközlés)
tanítóképző intézeti tanári bármily szakos oklevéllel rendelkeznek, ha a német, vagy francia nyelvet a sikeres tanításhoz megkívánt mértékben bírják. E tanfolyamokra való felvétel alkalmával első sorban a középiskoláknál mutatkozó azon tanár felesleg elhelyezéséről kívánok gondoskodni, mely tanárfclesleg képesítésénél fogva - reményiem - a felső kereskedelmi iskoláknál is sikerrel használható, de pályázat útján felhívom jelentkezésre azokat a középiskolára képesített tanárokat is, akik még állami szolgálatban eddig nem állottak. Felkérem az Igazgatóságot, hogy e tanfolyamok tanulmányi tervezetét lehető sürgősen elkészíteni, azt ide legrövidebb időn belül bemutatni, egyszersmind pedig a tanfolyam vezetőjének személyére nézve is konkrét javaslatot tenni szíveskedjék. [...] Minthogy pedig az A/ szakra átképzendők részére szervezett tanfolyam tárgyaiból nem maradhat ki a kereskedelmi számtan, kérem az Igazgatóság javaslatát arra nézve is, nem volna-e célszerű az első két részlet tanfolyamot egyesíteni és a résztvevőket egyformán a könyvvitel, valamint a kereskedelmi számtan tanítására képesíteni. A miniszter helyett: államtitkár[...] BKÁE Lt 5/b. 4 1/847. 1345/1922. 13. Szövetkezeti szeminárium terve Budapest, 1921. július 6. A vallás és közokt. m. kir. Minisztertől. Méltóságos Dr. Bemát István úrnak, közgazdaság tud. kar. dékánja. 111.031. szám. IV. a. A budapesti m. kir. tudományegyetemi közgazdaságtudományi kar szövetkezeti szemináriumának az 1921. évi május hó 31-én tartott kari ülésen megállapított és Méltóságod folyó évi június hó 6-án kelt 1385, számú felterjesztésével bemutatott tervezetét jóváhagyólag tudomásul veszem,-. A miniszter helyett: Dr. Tóth h. államtitkár. * A Kir. Magyar Egyetemi Közgazdaságtudományi Fakultás szövetkezeti szemináriumának tervezete A szövetkezeti szeminárium a fakultásnak alárendelt, mind amellett olyan szerv, amely a szövetkezeti tanszék mellett önállóan működik és szorosabban az egyetem mezőgazdaság-politikai intézetébe tagolódik, amely az agrárpolitikai, szövetkezeti és mezőgazdasági közigazgatási 31