Dokumentumok a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem történetéből 1920-1934 - A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 8. (Budapest, 2003)

Dokumentumok (Forrásközlés)

egyetemeit, mert Ő volt az, aki alapításunknál az első szót mondotta ki, Ő volt az, akinek a kézjegye ennek az egyetemnek a fennállását statuálta, ö volt az, aki, amikor az első sub auspiciis gubernatoria doktoravatáson megjelent, kijelentette, hogy ennek a közgazdasági egyetemnek a fennállását és munkáját sokra tartja és arra nagy súlyt helyez. Ebből kifolyólag nemcsak felirattal fordulunk Ő Főméltóságához, hanem e feliratban egy kari határozatot is tolmácsolunk előtte. Egy oly határozat hozatalára teszek indítványt, amely határozat meghozatalára éppen azok az említett szoros kapcsolatok indíthatják a Kart. Indítványozom, hogy a Tekintetes Kar avassa a Kormányzó Úr Ö Főméltóságát a közgazdaságtudományok honoris causa doktorává. A honoris causa doktorátust, igaz, másnak is adjuk, de az egyetem ennél többet és nagyobbat nem adhat. Ha ezt tőlünk Ő Főméltósága elfogadja, úgy a Kormányzó Úr sem adhat nekünk ennél többet. Ez oly szorosra fűzi a köztünk és a Kormányzó Úr közötti kapcsolatot, amelynél szorosabb ez már nem is lehet. Előterjesztve indítványomat, jelentem a T. Karnak, hogy doktori szabályzatunk 3. §-a szerint a honoris causa doktorátus adományozásához szavazás szükséges, de nem kell titkos szavazás. Nem adományozható azonban a doktortus, ha két tag ellene szavaz, vagy a szavazástól tartózkodik Felteszem a kérdést, hogy a Tek. Kar indítványomat elfogadja-e? A Kar valamennyi jelenlévő tagja lelkes felkiáltással elfogadja az indítványt. Dékán megállapítja újabb feltett kérdéssel, hogy egetlen kari tag sem kíván titkos szavazást és nem szavaz az indítvány ellen és nem tartózkodik a szavazástól, miért is határozatilag kimondja, hogy a Kar egyhangú lelkesedéssel elhatározza Horthy Miklós Úr Ő Főméltóságának, Magyarország Kormányzójának avatását a közgazdaságtudományok honoris causa doktorává. A Kar megbízza a dékánt, hogy tegye meg a szükséges lépéseket aziránt, hogy Ő Főméltósága a Kar küldöttsége kezéből a doktori diplomát elfogadja. A Kar a küldöttség tagjaiul a dékán vezetésével a prodékánt és a három szakosztályi elnököt küldi ki. 2. Dékán előterjeszti a Kormányzó Úr Ő Főméltóságához intézendő felirat szövegét: [...] A kar a felirat szövegét elfogadja, megbízza a dékánt, hogy a prodékánnal és a három szakosztályi elnökkel együtt a felirati okmányt írja alá és terjessze Ő Főméltósága elé. 3. Dékán örömének ad kifejezést, hogy a magántanárok az ülésen résztvettek, felkéri Doby Géza prodékánt és Erődy Harrach Béla ny. r. tanárt a mai ülés jegyzőkönyvének hitelesítésére. A mai ülésnek egyéb tárgya nem lévén, az ülést berekeszti azzal a felkiáltással: Éljen Magyarország Kormányzója! A Kar lelkesen éljenzi a Kormányzót. K.M.f. Teleki dékán, Doby hitelesítők, Dr. Szabó jegyző. 213

Next

/
Thumbnails
Contents