Dokumentumok a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem történetéből 1934-1948 - A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 7. (Budapest, 2001)

Dokumentumok (Forrásközlés)

osztálya is, s amely két osztály az első négy osztály tagjaiból választatik ki. Az EKME-vel kapcsolatban Tanulmányi Iroda működik, amely az EKME által elfogadott szerződés alapján jegyzeteket ad ki, az arra rá nem érő hallgatók ügyeit intézi és vizsgákra előkészíti. Az így elért jövedelem ellenértékeként az EKME tisztikara használhatja hivatalos ügyekben az iroda telefonját, ilyen hivatalos ügyei az EKME.-nek azonban nem igen vannak. A Tanulmányi Iroda az EKME helyiségeiben működik és itt történik a vizsgákra való előkészítés is. Báró Kaas Albert dr. ny. r. tanár a Tanulmányi Iroda működését nem tartja megengedhetőnek. Az EKME által kiadott jegyzetek rosszak, e mellett igyekszik megakadályozni, hogy mások jó jegyzeteket készíttethessenek. Heller Farkas dr. e.i. prodékán látott oly szerződést, amelyet a Tanulmányi Iroda egyes hallgatókkal kötött. Az ilyen megállapodásokat erkölcsteleneknek tartja. Nem engedhető meg, hogy jegyzet az illető előadó-tanár engedélye nélkül kiadassák. Kuntner Róbert dr. ny. r. tanár jelenti, hogy Heller Farkas dr. m.é. dékántól a tanév végén megbízást kapott az EKME számadásainak felülvizsgálására. Ennek nem tehetett teljesen eleget, mert az EKME könyvtárosa és pénztárosa már elutazott Budapestről és csak most jelentkeztek visszatérésük alkalmával. Megállapította, hogy az EKME főkönyvtárosa és könyvtárosa a könyvkölcsönzésből és könyveladásból befolyó díjak jelentékeny százalékában részesülnek. A Tanulmányi Iroda működését nem tartja megengedhetőnek. Laky Dezső dr. ny. r. tanár tiltakozik az ellen, hogy az egyetem épületében bármiféle hasonló intézmény pillanatnyilag is működhessék, bármiféle vizsgára előkészítés folyjék. Nizsalovszky Endre dr. ny. r. tanár szerint tulajdonképpen jogmegkerülésről van szó, mert az EKME szerződéses viszonyban áll az intézeten kívülálló egyénekkel, akik az intézet helyiségeit használják, míg az intézet tanárainak helyiségek csak szűkösen állanak rendelkezésre. Vonház István dr. ny. r. tanár úgy véli, hogy a helyzet csak rosszabbodik, ha a Tanulmányi Irodát kihelyezik. Külső szemináriumok működését nem lehet megakadályozni és akkor már jobb, ha ezt a működést az ifjúsági egyesület hajtja végre. Egyed István dr. ny. r. tanár sürgeti, a külső szemináriumok ellen való eljárást. Ebben az irányban már kísérlet történt a vallás-és közoktatásügyi minisztériumban, de eredmény nélkül. Lóczy Lajos dr. ny. r. tanár közli, hogy Svájcban törvény tiltja jegyzet sokszorosítását és pénzért való közlését. Az ilyen jegyzeteket a törvény szerint ott el kell kobozni. Búd János dr. ny. r. tanár minden hasonló működést elítélendőnek tart. Ez csak arra vezet, hogy a hallgatók felületesen készüljenek el a vizsgákra. A szigorlatokon nem elég, ha a hallgatók csak azt tudják, amit az előadáson hallgattak, az irodalmat is ismemiök kell. Erődi-Harrach Béla dr. ny. r. tanár figyelmeztet arra, hogy a szemináriumokkal való közvetítés székhelye és központja az egyetem kapuja. Ezt is meg kell szüntetni. A Kar 41

Next

/
Thumbnails
Contents