Dokumentumok a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem történetéből 1934-1948 - A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 7. (Budapest, 2001)

Dokumentumok (Forrásközlés)

2. 2/a. A József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának első kari ülése: Heller Farkas dékáni köszöntője, indítvány a karok idegen nyelvű elnevezésére, az egyetemi címer és lobogó megállapítására Budapest, 1934. szeptember 24. A m. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi karának első rendes ülésének jegyzőkönyve. [...] Tárgy: 1/. Az elnöklő Dékán az ülést megnyitja és a következő szavakat intézi a Karhoz: „Mélyen tisztelt Kartársak! Midőn e díszes tanári testületben mint dékán az elnöki széket elfoglalom, mély megilletődés vesz rajtam erőt. Elvonul lelki szemeim előtt mai Karunk keletkezésének története, a sok nehézség, mellyel meg kellett küzdenünk addig, míg közel hat évi munka után elérkeztünk ahhoz a pillanathoz, midőn mint egységes, hatalmas kar kezdhetjük meg működésünket. Nem volt könnyű megtalálni az utat, mely egymás karjaiba vitte a mai Karunk magját alkotó, két külön forrásból fakadó, de lényegileg egy gondolatot megvalósító intézményt és amidőn a Bethlen- kormány nagy cultusministerének agyában megszületett az egyesítés gondolata, a nehézségek egész sorozata tornyosult a merésznek, sőt gyakorlatilag egyenesen kivihetetlennek látszó terv elé. Pedig maga a gondolat, hogy a két helyen hasonló irányban és célokkal folyó munka egyesíttessék, egészséges. Mai cultusministerünk és hűséges munkatársa, miniszteri biztosunk az érdekelt tanári karokkal együtt megtalálták az egyesítés útját és e fáradozások eredményeként mára összehívhattuk az új kinevezések útján kiváló férfiakkal megerősített tanári testületünket, hogy most már egyesült erővel kezdhessük meg működésünket. Bizalommal tekintünk ez ünnepélyes pillanatban a jövő elé, mert bízunk önmagunkban, bízunk egymásban és bízunk ama kiváló kormányférfiak támogatásában, kik karunkat jelen alakjában életrehívták. Bízunk abban, hogy a nyugtalanság kora végétért és ma már a nyugodt munka távlata előtt állunk, mely nélkül nincsen tudományos elmélyedés és nincsen igazán sikeres oktatás. Evvel a bizakodó reménnyel nyitom meg karunk első ülését, az Úristen áldását kérve működésünkre. Melegen üdvözlöm karunk minden egyes tagját és kérem mindnyájatok hathatós támogatását, hogy váll vetett munkával minél sikeresebbé tegyük karunk működését. És most legyen szabad egy pillanatot személyem számára is igénybevennem, hogy meleg és hálás köszönetét mondhassak azért a nagy megtiszteltetésért, 24

Next

/
Thumbnails
Contents