Dokumentumok a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem történetéből I. 1948-1956 - A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 3. (Budapest, 1998)
Dokumentumok (Forrásközlés)
nyomdász dolgozom. Többek között azért szántam rá magam, hogy eljöjjek, mert elhangzottak olyan felszólalások, hogy a munkások hangját akarják hallani. Kétkezi munkás vagyok, ugyanakkor egyetemi hallgató. Félig-meddig illetékesnek érzem magam arra, hogy úgy is, mint egyetemi hallgató, úgy is mint fizikai dolgozó, hozzászóljak a felvetett kérdésekhez. Elöljáróban le szeretném szögezni, hogy a DISz-t a jelenlegi formában nem tartom életképesnek azért, mert sok a huza-vona, a nem megfelelő gerincesség a vezetőség részéről lejáratta. /Taps./ Azok a vezetők, akik akár jóindulatból, akár makacsságból védeni akarják a DISz-t, véleményem szerint - persze, ez csak az én véleményem - helytelenül cselekednek, amikor u.n. presztizskérdést csinálnak a DISz-ből. Mint munkás, szeretnék néhány szót szólni részben az itt elhangzottakhoz, részben pedig ahhoz, ami még nem hangzott el. Több cikk jelent meg az Irodalmi Újságban, a Hétfői Hírlapban, más napi- és hetilapokban is, hogy az elmúlt 10-11 esztendő folyamán erőnek-erejével, terrorral, ÁVO-val próbálták bebizonyítani milliós tömegeknek a feketéről, hogy fehér. Úgy érzem, hogy a munkásság hangulatát és véleményét tolmácsolom, amikor ismétlem, hogy több, mint egy évtizeden keresztül erőnek-erejével, féktelen terrorral akarták bebizonyítani a feketéről azt, hogy fehér. Kirakatintézményeket tartottunk fenn, ezekkel paloták, gépkocsik jártak, mindezt a munkásságnak kellett megfizetnie. Ennek kapcsán mindjárt hozzáteszem, ne engedjetek annak az irányzatnak, hogy amit elsöpörtünk, még egyszer visszajöjjön. Valljuk a szocializmus eszméjét, az én elvem az, hogy mindenki becsülete, szorgalma, tudása szerint érvényesüljön az életben, de csak eszerint és semmi más szerint, mert más szempont nem játszhat közre. /Taps./ Ha azt mondom, hogy ne engedjünk teret újból a régi irányzatnak, akkor nem túlzók, ha azt mondom, hogy az életünkről van szó. Néhány szót még, elvtársak, a politikai kérdésekről. Megmondom őszintén, élve azzal a lehetőséggel, hogy most már szabadon lehet bírálni, úgy érzem, hogy az egyetemi ifjúság illetékes arra képzettségénél, tanultságánál fogva, hogy eldöntse: helyes-e vagy helytelen az álláspontom. Bizonyára emlékeznek rá az elvtársak, annak idején, amikor Rákosi Mátyás lemondott, - egyébként ez a Rákosi-kérdés, úgy érzem, még ma is kényes kérdés, pedig nem kell kényesen kezelni, mert Magyarországon a magyar állampolgárokra egyformán érvényesek a jogok, kötelezettségek /Taps./ és azt sem tagadom, hogy ma aránylag népszerű dolog ezzel a problémával foglalkozni, vannak akik meg akarják nyergelni a tömegek hangulatát; Rákosit hiába akarták népszerűsíteni, előttem nem volt az /Derültség./, mig az a Rajk László, akit lepocskondiáztak, szidtak, vérrel-vassal vertek, mégis népszerű volt - a Központi Vezetőség és a Politikai 241
