Dokumentumok a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem történetéből I. 1948-1956 - A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 3. (Budapest, 1998)

Dokumentumok (Forrásközlés)

Igazgatósága végezte el legjobban a költségvetés elkészítését. Mind a három költségvetést /tanszékek, könyvtár, igazgatás/ határidő előtt elkészítette és beküldte. Az alrovat táblákat tisztán és olvashatóan állították össze, azok könnyen áttekinthetőek voltak. Tartalmi szempontból az igények minden esetben reálisak voltak és részletesen, alaposan meg voltak indokolva. A számszerű és szöveges indoklás pontosan meghatározta az előirányzat szükséges voltát. A költségvetés előzetes átvizsgálása alkalmával azon csak kisebb, lényegtelen változásokat kellett eszközölni. A pénzügyi tárgyalás alkalmával látható volt, hogy a gazdasági igazgató az egyetemnek nemcsak gazdasági, hanem oktatási problémáival is tisztában van és minden kérdésre határozott és kielégítő választ tudott adni. Megállapítható az is, hogy az egyetem 1952-évi költségvetése a gazdasági igazgatóság jó kollektiv munkájának az eredménye. Jó munkájának elismeréseképen a gazdasági igazgatót, Rencz Istvánt 500 Ft. jutalomban részesítettük és ezenfelül átadtunk neki 3.000 Ft-ot a költségvetés elkészítésében jó munkát végzett dolgozók jutalmazására. [...] /Willed Andor/ főosztályvezető. BKE Lt. 7/d. (3.) 1952-3-42 24. Az egyetem új elnevezése 24/a. Budapest, 1952. április 26. Az egyetemi MDP alapszervezetének javaslata Magyar Közgazdaságtudományi Egyetem MDP. Pártbizottságának és az Egyetem vezetőjének, Budapest. Alapszervezetünk több tagja a múlt héten valamint e héten felkeresett engem és megkérdezte, hogy miért nem lehet egyetemünket Rudas László elvtársról elnevezni. Erre én választ nem tudtam pontosan adni. Tavaly az átköltözés alkalmával erről szó volt. Kérjük az Egyetem vezetőségét és a Pártbizottságot, hogy amennyiben mód van rá hallgatóink kérését teljesítse és egyetemünknek "RUDAS LÁSZLÓ" elvtársról való 108

Next

/
Thumbnails
Contents