Dokumentumok a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem történetéből I. 1948-1956 - A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 3. (Budapest, 1998)

Előszó

Előszó

Egyetemünk az idén 50 éves lett. Ugyan a döntések az "új marxista közgazdasági egyetemről" már 1947 nyarán megszülettek, de az Egyetem a működését az 1948/49-es tanévvel kezdte. Az első évnyitó 1948 októberében volt, majd a "Magyar Közgazdaságtudományi Egyetem" felállításáról az Országgyűlés az 57. törvénycikkel 1948 december 28-iki dátummal intézkedett. Egyetemünk 1953-ban Elnöki Tanácsi törvényerejű rendelettel vette fel a Marx Károly nevet. A rendszerváltozás után az Egyetemi Tanács javaslatára nevét "Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemre" változtatta, amit a magyar parlament 1990. július 1-i hatállyal erősített meg.

Mint az 1948. évi törvénycikk megállapította, „a közgazdaságtudományok eredményes művelése, a magasabb közgazdasági ismeretek tanítása, valamint a tervgazdálkodás követelményeinek megfelelő felsőfokú közgazdasági szakképzés biztosítása céljából" kell az Egyetemet létrehozni. Vagyis az Egyetem jelentős részben politikai célokkal jött létre, az új rendszer egyebek mellett ezen az egyetemen szándékozott a gazdasági és politikai kádereit képezni. Ennek sajnálatos következménye volt, hogy a korábbi oktatógárdát nagyrészt elküldték, volt, akit előbb, volt, akit később, s ettől nemzetközi hímevük sem óvta meg őket. Az Egyetemünk Tanácsa "rehabilitációs" bizottságot állított fel "a politikai okokból eredő személyi sérelmek kivizsgálására", aminek a javaslatait az 1990. január 25-iki ülésén vitatta meg. Mint megállapította: "Az egyetemi tanács mélységes sajnálatát fejezi ki az egyetem munkatársait, hallgatóit ért sérelmek miatt, amelyek összeegyeztethetetlenek az általános etikai normákkal, s egyben az egyetem érdekeit és tekintélyét is hátrányosan érintették. Kinyilvánítja készségét a politikai diszkriminálták morális támogatására, a hátrányos következmények lehetséges orvoslására." Most én ezúttal hadd tisztelegjek az érintettek előtt, néhányuk nevének egyszerű felsorolásával: Heller Farkas, Laky Dezső, Egyed István, Erődi-Harrach Béla, Fülei -Szántó Endre, Czettler Jenő, Búd János, Ihrig Károly, Nyárády József, Rónay András, Márffy Endre és sokan mások. Külön kell szólnom Nagy Imréről, az 1956-os mártír miniszterelnökről. Biztos sokakat kihagytam, a tisztelgés nekik is szól.

A történelmi tényékhez tartozik, hogy az indulási nehézségek ellenére az új egyetem kezdettől a szó igazi értelmében vett egyetemi színvonalat képviselte. Amikor én 1957-ben erre az egyetemre kerültem, már magam is diákja voltam olyan kiváló tanároknak, mint Huszár Géza, Pach Zsigmond Pál, Mátyás Antal, Nagy Tamás, Berend T. Iván, Simái Mihály, Erdős Tibor, Szabó Kálmán, Varga István, Vajda Imre, Csikós Nagy Béla, Markos György vagy Bognár József. Ők önmagukban, személyükben garantálták az egyetemi színvonalat ennek az intézménynek.

Az is tény, hogy ez az egyetem, az oktatói sohasem voltak mechanikus kiszolgálói a rendszernek, azt igyekeztek jobbítani, meghaladni és bírálni. Az oktatóink és korábbi hallgatóink közül került ki a reform közgazdászok túlnyomó többsége Németh Miklóstól Csaba Lászlóig, Hoós Jánostól Köves Andrásig, mégha különböző posztokon és kérdésekben nem is értettek mindig egyet egymással.

6