Dokumentumok a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem történetéből I. 1948-1956 - A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 3. (Budapest, 1998)

Dokumentumok (Forrásközlés)

Indoklás: Laboratóriumoknál ideális lenne ha a jelenlegi két, már meglévő laboratórium megfelelne. Ez még nincs eldöntve. A tornaterem a VKM programm szerint. Céllövő folyosó csak abban az esetben létesül, ha a már meglévő épület adottságai kedvezőek s nem jelent komolyabb terheket az elkészítése. Közlekedés 2 db. 5-5 személyes lift. Indoklás: Mindkét épületrészben tekintettel arra, hogy nem teljesen összefüggőek, a fő bejáratok mellé kell építeni. Ruhatár büffé. 1 db. 1000 személyes központi ruhatár /cca. 75 m2./ 1 " kis ruhatár 15 m2. 1 " büffé 20 m2. Indoklás: Ezen tételek a VKM programmban nem szerepelnek. A központi ruhatár az aula maga, ill. a régi épület főbejárata mellett a kis ruhatár az uj épület fő bejárata mellett helyezendő el. Létesítésüket indokolttá teszi egyrészt az a jelentős megtakarítás, amely úgy dologi, mint személyi vonalon jelentkezik, másrészt a hallgatók ruháinak biztonságos elhelyezése. Számításba vettük még azt is, hogy az egyes termeket, szobákat igy nem kell fogasokkal elcsúfítani. Továbbá ezen ruhatárak létesítésével úgy a könyvtár, mint a hivatalok esetleges ruhatárai, fogasai feleslegessé válnak. Műhelyek, garage 4 db. szoba alagsorban műhelyek részére. /100 m2./ 1 " garage /90 m2./1 személy és egy teherkocsi részére. Indoklás: Az egyetemhöz [!] tartozó asztalos, lakatos, villanyszerelő, mázoló, kőműves műhelyek 5x5 méteres szobákban lesznek elhelyezve. A garage részére előirányzott 160 m2, területre nincs szükség, ezért 90-re csökkentettük. Mindezeket az alagsorban kell elhelyezni. Lakások 6 db. egyenként 60 m2-es szóig, lakás. Indoklás: Az egyetem két kapusának, épületgondnokának, házfelügyelőjének, gépészének, és 6 nőtlen takarítójának. Az épületben történő elhelyezése feltétlenül szükséges. Az utóbbi 5 takarító egy szobában lenne elhelyezve. Az eredeti, erre előirányzott 10 db lakás, igy 6-ra csökkenthető, ami 240 m2, terület megtakarítását jelenti. 67

Next

/
Thumbnails
Contents