Dokumentumok a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem történetéből I. 1948-1956 - A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 3. (Budapest, 1998)

Dokumentumok (Forrásközlés)

módosíthatta a rossz helyzetet, lényegében nem tudta megváltoztatni. Ehhez a szellemnek kellett megváltoznia, hogy ilyen gyűlésre, mint a mostani, sor kerülhessen. Szeretném azt is elmondani, hogy a pártbizottság egyetért az itt felolvasott követelések szellemével, irányvonalával. A pártbizottság kezdettől fogva bekapcsolódott ennek segítésébe. Azt hiszem, minden túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy hasznos tanácsokat tudtunk adni az elvtársaknak, bizonyos mértékben ki is szélesíteni a problémát, nagyobb súlyt biztosítani neki. Ezt az elvtársak is érzik. Kezdettől fogva, már a Széchenyi Kör megalakulásakor a pártbizottság aktivan segített és a pártbizottság nevében szeretnék további jó munkát kívánni, további aktiv ifjúsági életet, amilyen volt néhányunk számára, akik az 1947/48-as években rész vettünk hasonló ilyen mozgalmas, élénk forradalmi ülésen. A legfontosabbnak tartom, hogy az uj - akár DISz- akár MEFESz-szervezetben a vezetőségnek gondoskodnia kell erről, hogy ezt az aktiv politikai légkört mindig fenntartsák és állandóvá tegyék. Ez a legbiztosabb garancia arra, hogy követeléseink, a marxizmus-leninizmus igazsága felszínre kerül és követeléseink meg is valósulnak. /Taps./ Elnök: Javaslatok és kérdések érkeztek. Az első kérdés: Érdeklődni szeretnék, hogy a szegediekért elmentek-e? - Az előbb is említettem, hogy a programmon dolgoznak, nem tudnak itt lenni. A következő levél érkezett: A Magyar Önkéntes Honvédelmi Szövetség Országos Elnöksége DISz szervezete nevében üdvözöljük nagygyűléseteket, amelynek követeléseivel egyetértünk és támogatjuk. /Taps./ Kik lennének a MEFESz-ben? Azt hiszem, mi. Kik lennének a Dísz­ben? Mi. Ha mindkét szervezet tőlünk függ, ha tőlünk függ, hogyan fog dolgozni és kiknek az érdekeit képviseli, akkor szerintem felesleges uj szervezetet létrehozni. Deák Jolán III. éves joghallgató. Miért szükséges minden egyetemistának DISz-esnek lennie? Ha a népgazdaság érdeke megkívánja, hogy sok tiszt legyen, miért szüntettek be több tiszti iskolát? Telefonon felhívták Nagy Imre elvtárs lakását. Nagy Imre elvtárs nincs otthon, állítólag vidéken van. Egy óra múlva ismét megpróbáljuk felhívni, ha lehetséges, kimegyünk érte. Almási Ferenc: Kedves Elvtársak! Engedjétek meg, hogy a IX. kerületi DISz Végrehajtó Bizottság üdvözletét tolmácsoljam a mai diákgyülésnek. Kedves Elvtársak! Véletlenül szereztem tudomást arról, hogy az Egyetemen diáknagygyűlés lesz. Természetesen elhatároztam, hogy eljövök meghallgatni, miről van szó. Meg kell mondanom, hogy nem sokban másról, mint amiről az üzemekben is folyik jelenleg a vita. Meg kell mondanom azt is, hogy nemcsak az egyetemeken erjed, forrong az élet, hasonló a helyzet az üzemekben is. A 237

Next

/
Thumbnails
Contents