Dokumentumok a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem történetéből I. 1948-1956 - A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 3. (Budapest, 1998)

Dokumentumok (Forrásközlés)

felhozzák és megmondom a véleményemet. Komoróczy elvtárs cikkével lényegében egyetértettem, bizonyos módosításaim lettek volna, amelyeket szerettem volna Komoróczy elvtárssal megbeszélni. Éppen ezért a "Közgazdász" szerkesztőjének azt mondottam, legyen szives, küldje be hozzám, mert szeretném vele megvitatni. Emellett az illető fenntarthatja a maga álláspontját és ha fenntartja, le is közölhető. A szerkesztőség nem küldte be. Egy másik cikkel kapcsolatban is volt kifogásom, ott a megfelelő elvtársat beküldték, vele meg is beszéltem a kérdést és annak alapján döntöttünk a cikk közlése tárgyában. Ennyit szerettem volna Komoróczy elvtárs cikkével kapcsolatban felvetni. A menza problémája nemcsak a mi egyetemünk problémája, hanem általános probléma. Lehetőleg meg kell nézni azt is, miért felelős a mi menzánk és menzánk felsőbb hatósága. Amiért a mi menzánk felelős, azt élesen vessük fel, ugyanakkor vessük fel azt is, hogy mi hátráltatja menzánk jó munkáját. Tudnunk kell azt is, hogy a menza dolgozói szintén alacsonyfizetésűek és meg kell értenünk, hogy vannak dolgozók a menzán 650-700 forint keresettel, ebből családot tartanak fenn, nem csoda, ha néha idegesek, nem mindig tudják a megfelelő hangot esetleg megütni. Erre is tekintettel kell lennünk és igy kell őket megbírálnunk, illetve segítenünk munkájukban. Ami pedig nem rajtuk múlik, hanem a felsőbb szerveken, azért a felsőbb szerveket bíráljuk. Nem rajtam múlott az, hogy Komoróczy elvtárssal nem tudtam beszélni, mert hiszen megbeszéltem a szerkesztővel, hogy küldje fel hozzám. Más kérdés az, amit Csurgai elvtárs mondott el. Csurgai elvtárs elfelejtette hozzátenni azt, hogy nem az egész cikkel nem értettem egyet, hanem lényegében egy kérdésről volt szó, ahol vita folyt közöttünk: a DISz bizottság titkára és Horváth elvtárs személyével kapcsolatos dolog. Sajnos, Csurgai elvtárssal nem volt időm - elég rohamosan követték egymást az események - részletesen megbeszélni ezt a kérdést. A következőt láttam. Felmerült a DISz-funkcionáriusokkal kapcsolatban bizonyos vélemény. Tudom, hogy a DISz-munkában rengeteg sok a hiba. Nem az a leggyökeresebb hiba, hogy nem tudják vagy nem ismerik egyes DISz-funkcionáriusok a hallgatók véleményét, hanem az a legdöntőbb, hogy a DISz-mozgalom keretében nem jöhetett ki úgy, mint most, a hallgatók sok égetően sürgető problémája, nem kaptak kellő fórumot, kellő súlyt. Ez a legdöntőbb hiba, akár a DISz-ben, akár a MEFESz-ben, ha emellett döntenek, megoldani, hogy az ifjúság hangja akármilyen forma keretében felszínre kerüljön, kellő súllyal érvényesüljön. Ezt tartom a legdöntőbbnek. MEFESz vagy DISz, véleményem szerint formai kérdés, a döntő az, hogy ilyen aktiv és rendkívül mozgalmas diákgyűléseket tartsunk, mint most és nem olyanokat, mint a múltban. Akármilyen jó volt egy DISz-funkcionárius, csak bizonyos mértékben 236

Next

/
Thumbnails
Contents