Dokumentumok a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem történetéből I. 1948-1956 - A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 3. (Budapest, 1998)

Dokumentumok (Forrásközlés)

Sokszor akartunk már komoly, nagy dolgot imi. Olyat, amit ti vártok, ami érdekelt, felrázott volna benneteket. Sajnos, mire hozzátok ért egy-egy irás, elvesztette élét, sok esetben mondanivalóját is. Persze, ha egyáltalán megjelent. Hogy mindez világosabban álljon előttetek, elmondom röviden, hogy került, hogy kerülhetett kezetekbe egy cikk. A megjelenés előtt egy héttel lapzárta van. Csütörtökön összeül a szerkesztő bizottság és megvitatja azokat a cikkeket, amelyeket a főszerkesztő megjelenésre javasol. A szerkesztő bizottság tagjai: rovat- és osztályvezetők, főszerkesztő, a párt- és a DISz bizottság titkárai, a szakszervezeti bizottság vezetője. A szerkesztőbizottsági ülés rendszerint elmarad és igy minden egyes irás felkerül a pártbizottságra, ott meghuzatják, vagy egyszerűen kimondják az ítéletet: ez a cikk nem jelenhet meg. Ezt egy példával is illusztrálom. És itt szeretnék választ adni Káplár elvtársnak, aki indokolva cikkemre kimondott Ítéletét, azt kérdezte tőlem ma délelőtt az előbb felolvasott cikkemen vitatkozva, hogy csak most süt, éget a DISz tagsági könyvem? Eddig nem égetett? Mit tettem én azért, hogy a DISz-munka megjavuljon? - Én dolgoztam. Nos a példa. Február elején egy cikkemben, melyet az utóvizsgázóknak nyújtott segítségről írtam, élesen megbíráltam a DISz-t. Röviden megírtam, hogy semmit sem csinál. Javasoltam több dolgot, amit mások is értelmesnek tartottak és amit sokan gyakorlatban már régóta használnak. Tekintve, hogy a tanszékek munkájával is foglalkoztam, a cikken belül úgy szólt az utolsó mondat: "Ha mindezeket a lehetőségeket felhasználják, utóvizsgásaink bátran nézhetnek a vizsgák elé." Ebbe az utolsó mondatomba kötöttek belé, mondván, hogy ellentét van azon állításom, hogy a DISz nem csinál semmit és az utolsó mondat között. ítélet: igy nem jelenhet meg a cikk. Dühös voltam, összegyűrtem a kéziratot, közben hazautaztam. Otthon józanul fontolgatva a dolgokat, hogy ha az utolsó mondatot el is hagyom, - kívánság szerint - a lényeg megmarad, nosza, áthúztam az utolsó sort és felküldtem a kéziratot. Felesleges mondanom, hogy mégsem jelent meg. Hogy miért? Azt hiszem, nem kell fejtegetnem. A példákat sorolhatnám akár félóráig, beszélhetnék a főszerkesztő asztalában szerényen meglapuló Petőfi Kör cikkekről, az értelmiségi határozatról vagy a menzáról irt cikkekről. Sajnálom elvtársak, hogy legközelebbi számunk csak szerdán jelenik meg. Ha már kezetekben lenne, más szemmel néznétek most rám, mint a lap munkatársára. Végre sikerült áttömünk a szorongatott gyűrűt, már olyan cikkek jelennek meg, amelyeket szívből, lelkesen irtunk. Felteszem a kérdést, lépést tarthat-e az Egyetemmel, az eseményekkel egy kéthetenként megjelenő lap, ahol ráadásul még az előbbi megkötöttségek is léteznek? Erre csak egyöntetű és határozott nemmel lehet felelni. Szeretném azt a javaslatot tenni, hogy követeljük, jelenjék meg a

216