Dokumentumok a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem történetéből I. 1948-1956 - A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 3. (Budapest, 1998)
Dokumentumok (Forrásközlés)
az oktató nevelőmunkában, azonban még mindég [!] nem tudta kiküszöbölni a dogmatizmust, nem kellő meggyőző erejű az oktató munka. A hallgatók egyrészét nem tudja meggyőzni, sőt egyes területen nem kielégítő az elmélet és gyakorlat kapcsolata. Tanszékeinken nem folyik kellő tudományos munka. Kevés az alkotó vita az előadásokon az időszerű politikai kérdésekről. Nem számszerűen kevés, hanem tartalmilag. Ez emelkedett az elmúlt tanévben. Túlságos félénkség mutatkozik. Nem foglalnak állást egyes kérdésekben. Vannak olyan, [!] amiben az egyetem nem foglalhat állást. Nincsen eléggé összehangolva az energiájuk az oktatóknak a tudományos munkát illetően. Tudományos munka meglévő lehetőségei szétaprózzák tanszékeink erejét, aprópénzre váltják fel a tudományos munkát. P.B. állami vezetés, szakszervezet nem foglalkozott a terhelés viszonylagos elosztásával. Egyes tanszékeken nagyobb lehetőség van a tudományos munkára, nevelő hatásának emelésére, más tanszéken nem tudtuk megteremteni. Meg kell állapítani a K.V. tudományos Kulturális osztálya a Bp. P.B. sem tett meg mindent, hogy ezt biztosítsa. Sok megbízatásokat kapnak a tanítók [!] többségükben párttagok a K.V.-tői, szétforgácsolja az idejüket, nem tudnak az egyetemre elég időt fordítani. Mutatkoznak hiányosságok. Fiatalabb oktatóknál nincsen megfelelő ideológiai /politikai gazdaságtan/ alapja. Ennek kiküszöböléséről a K.V. aug. határozata intézkedik, amit a V.B. fontos feladatként tűzött elénk. Ezt munkatervben megfelelően előkészítettük, az ellenőrzést elhanyagoltuk. Legfőbb hiba a tanszemélyzet konferenciára vezetőt nem tudtunk biztositani, mert igénybe vették a K.V. és a Bp. P.B. Gyengébb erőkkel oldottuk meg. Hibánk, hogy a konferenciát nem ellenőriztük, mert az utóbbi időben a pártvezetőségválasztás nagyon elfoglalta időnket. Eszmei politikai arculata az egyetem hallgatóinak: K.V. aug. határozata amit tartalmaz jelentős részben megmutatkozik nálunk is. Lényegében társadalom tudományok tanításával foglalkozik egyetemünk, az elmúlt 2 éves időszakban megmutatkoztak a következők: nacionalizmus, bizonyos mértékben antiszemitizmus a hallgatók között. Ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban a PVB. segítségét kérve meggyőző politikával vette fel a harcot az egyetem. I. éves hallgatót kizártunk antiszemita nézetei miatt pártonkivüli volt. Elmúlt tanévben nagymértékű volt a közömbösség, passzivitás a politikai kérdések iránt. Cinizmus is volt: ez két okból gyökerezik: 1./ a mi magunk nevelő munkájának hiányossága Párt DISZ társadalmi szervek hiányossága. 2./ nem kiküszöbölt az oktató nevelő munkának a dogmatizmusa. Sok esetben egyes kérdéseket a gyakorlattól elvonatkoztatva elsősorban idézetre támaszkodva, elvont síkon tárgyalva a hallgatókat nem győzi meg. Gyakorlati életet megnézzük a mezőgazdaság 1.54