Bécs–Budapest. Műszaki haladás és városfejlődés a 19. században - Várostörténeti tanulmányok 8. (Budapest-Bécs, 2005)

Peter Csendes: A Duna szabályozása és a Wien folyó beboltozása

év alatt visszatérítendő kölcsön formájában valósult meg. Mindent összevetve a város hozzájárulása volt a legnagyobb, hiszen a Bécs által beszolgáltatott állami és tartományi adókból is folytak be összegek a programba. A Duna-szabályozás végrehajtására létrejött egy bizottság a belügyminiszter vezetése alatt, amelynek motorja EduardSueß geológus volt, aki az első hegyi forrásvíz-vezeték kapcsán is nagy szolgálatokat tett. Az építés legfőbb irányítása Gustav Wex miniszteri tanácsos kezében nyugodott. 1870. május 14-én I. Ferenc József császár tette meg az első ásóvágást. Az építési munkálatokat a Castor, Hersent és Couvreux francia cégek végezték. Az új folyómedret (az „átvágást") modern gépekkel kilenc kilométer hosszúságban ásták ki. A munka 1874 végén készült el. Még az elárasztása előtt négy hidat is felépítettek az ötből. 1875. április 15-én, nem teljesen problémamentesen, elárasztották az új medret, május 30-án pedig sor került a hajóforgalom ünnepélyes megnyitására. A Duna balpartján, a 284,5 m széles folyammeder mellett volt egy 474,56 m széles ártér, amelyet a Hubertus-gát határolt és biztosított. Az új jobbpartot 14 km hosszúságban, a nulla vízszín felett 3,79 méterrel, mindazonáltal a rakodó funkciónak megfelelően alakították ki, a tulajdonképpeni védgátat, egy 6,33 m magasra emelkedő töltést csupán e mögött, az első párhuzamos utcában helyezték el. A régi Duna-ágakat, amennyiben nem olvadtak bele az új folyamba, leválasztották, és jórészt betemették. A legnagyobb megmaradt holtágak a Kaiserwasser és az Alte Donau a főmedertől északra (49. kép). A Duna-szabályozási Bizottság a tervbe vett építkezéshez számos telket váltott meg, amelyeket aztán felparcelláztak és eladtak. Az átvágásnál kitermelt anyagot régi Duna-ágak feltöltéséhez használták, amelyek így szintén építési területté váltak. Különösen intenzív települési mozgalom volt tapasztalható a főmeder és a Duna-csatorna közötti sziget északnyugati részén, amely a 2. kerület (Lipótváros) része volt, de a gyors növekedés következményeként 1900-ban külön kerületté (20. kerület, Brigittenau) alakítottak. A Duna-csatorna a késő középkorban még a Duna főmedre volt. A főmeder észak felé való fokozatos eltolódásával ismételten felmerült a feltöltődés veszélye. Mivel azonban ezen az úton érkeztek a legfontosabb kereskedelmi árucikkek Bécsbe, újra meg újra nagy erőfeszítéseket tettek, hogy kotrással és a lefolyás megjavításával megőrizzék a Duna-ág hajózhatóságát, ezek hatása azonban mindig csupán rövid ideig tartott. 1834 táján egy nagy szárazság után a csatorna majdnem kiszáradt. Amikor 1850-ben komoly eszmecserék folytak a Duna szabályozásáról, a Duna-csatorna szerepét a forgalomnak a főmederből a városba való vezetésében határozták meg. A csatorna téli kikötőként való használatát is fontolóra vették. Azonban már ekkor is kirajzolódott, hogy a vízi utak regio-