Bécs–Budapest. Műszaki haladás és városfejlődés a 19. században - Várostörténeti tanulmányok 8. (Budapest-Bécs, 2005)

Vadas Ferenc: Duna-szabályozás és rakpartépítés Budapesten

A szakmai diskurzus mellett kormányzati lépések is történtek, melyek már jóval az árvíz előtt megkezdődtek a Duna 1823-ban megindult felmérésével. 1837-ben jelent meg Vörös László térképe a fővárosi Duna-szakaszról, mely évtizedekkel később is a tervezés alapjául szolgált. A József nádor irányításával folyó szakmai előkészületek hoztak felszínre olyan, majd a szabályozás végrehajtása során is hevesen pertraktált kérdéseket, mint például a Csepel-sziget pesti oldalán lévő soroksári Duna-ág esetleges elzárása. E viták során határozták meg a folyó kívánatos szélességét 200 ölben (kivéve ott, ahol két ágra szakad, ott 250-ben), s fogalmazták meg rakpartok, kikötők és áruraktárak létesítésének igényét a szabályozás alkalmából. Az 1840. évi IV. törvénycikk kimondta a Duna és más folyók szabályozásának szükségességét (különös tekintettel Pestre és Budára), és választmányt küldött ki az ügy tárgyalására. Az ennek javaslatait tartalmazó törvényjavaslat végül nem került az országgyűlés elé; a tervek minden változata papíron maradt - a foganatosításra nem volt anyagi fedezet, csak a pesti védőtöltések megerősítésére került sor. 1844-ben határozták meg azt a pesti és budai szabályozási vonalat, amely - módosításokkal ugyan - az emberöltővel későbbi partépítési tervek kiinduló pontja lett. A terv a Lánchídnál felvett 200 öles szélességet a Margit-sziget csúcsáig érvényesíti, s az alsó partszakaszt is igyekszik ahhoz közelíteni. Az egyenletes szélességre törekvés a későbbiekben enyhült. A rakpartépítés kezdete. Reitter Ferenc körcsatorna-terve A tényleges rakpartépítés a neoabszolutizmus idején kezdődött, de nem kormányzati, még csak nem is városi intézkedésként, és végképp nem átfogó folyamszabályozási munka részeként. A Duna Gőzhajózási Társaság épített saját hajói számára a Lánchíd pesti hídfője kétoldalán 345-345 méteres kőpartot 1853-tól 1859-ig. Ezt folytatta Pest városa - az 1840-cs években meghatározott szabályozási vonalnak megfelelően - az 1860-as években előbb észak, majd dél felé, egészen a mai Petőfi térig. Az utóbbi szakaszon jelentékeny feltöltés történt, ami által a régi Dunasor híres klasszicista házsora és közepén a Vigadó egy sarokkal beljebb került a folyótól; a feltöltött területet parcellázták és az 1870-es évekre neoreneszánsz épületekkel beépítették; később többségüket szállodává alakították - előttük alakult ki Pest legnevezetesebb sétálóhelye, a Dunakorzó. (A házak többsége elpusztult az 1944/45-ös ostromban, helyükön ma modern szállodák állnak.) A pesti rakpartépítést vezető Reitter Ferenc neve elsősorban körcsatorna terve révén ismert, amit a Nagykörút előképeként szokás számon tartani (3. kép). Ez azonban csak az egyik eleme a tervnek, ami a város és környékének árvízvédelmét szándékozott megoldani. Radikális megoldást