Bécs–Budapest. Műszaki haladás és városfejlődés a 19. században - Várostörténeti tanulmányok 8. (Budapest-Bécs, 2005)
Fabó Beáta: A főváros katonai létesítményei a 19. században
Buda felszabadulása után az első nagyobb építkezések között volt az ostrom alatt elpusztult fegyvertár és a Vár északi végében két laktanya, a későbbiekben a fegyvertár mellett újabb laktanya felépítésére került sor. A budai Vár egységes maradt az újjáépítés után, a 18. században igazi városi településsé vált. A külvárosok közül egyedül a Víziváros és a Tabán egy része mutatott városias képet. A Víziváros várfal körüli széles sávja beépítetlen maradt. Ezeket az erődítési telkeket (glacis) a 17. század végétől fokozatosan házhelyekre osztották és megkezdődhetett a terület beépítése. 1752-ben azonban az Udvari Haditanács várvédelmi övezet létrehozását rendelte el az erődítményektől egy puskalövésnyi szélességben. Ez az övezet katonai fennhatóság alá tartozott, építési tilalom alatt állt. A 18. század közepén még álltak a Tabánt övező sáncok vagy falak. A 18. században a Zichy-család által kiépített Óbuda fontosabb épületei is katonai használatba kerültek. A kiscelli trinitárius kolostor-templom együttest - a rend feloszlatása után - IL József kórházzá kívánta átalakítani, de végül laktanya települt ide. A település központjában található egykori Zichy-kastélytól nem messze épült a kaszárnya (1805 után), és a későbbiekben maga a kastély is katonai célokat szolgált. Pest városa a török uralom korának második felében lényegében védhetetlenné vált. A városfal elveszítette katonai jelentőségét, ám a városi tanács még a 18. század közepén is tiltotta a fal megbontását, sőt a közelében történő építkezést is. Az első nagyobb építkezés Pesten a 2000-2500 fő befogadására alkalmas óriási méretű Invalidus-palota volt. Építése 1716-ban kezdődött, és pénz híján évtizedekig elhúzódott. Pest belvárosában, a várfal mellett találtak erre megfelelő helyet. Építőmestere kezdetben a bécsi Fortunato de Prati, majd a szintén bécsi Anton Erhard Martineiii volt. Öreg, beteg és rokkant katonák részére lakásként, szociális létesítményként, kórházként szolgált. Családostul éltek itt, egész kis belső birodalmuk volt (kórház, üzletek, irodák, templom). Mintegy húsz éven át a városfalon belül folyt az építkezés, majd az építész szerette volna a falakon túl is folytatni. A város azonban nem járult hozzá a városfalak megbontásához. A pártfogók halála után (Savoyai Jenő 1736, VI. Károly császár 1740, Martinéili építész 1747) az Invalidus-palota befejezetlen oldalszárnyaival csonkán maradt. II. József korában nagyszabású katonai építkezés folyt. „Pest legkiválóbb épületeiként feljegyzendők a II. József császár által épített kaszárnyák, az egyetem és a városi kórház." - írta 20 évvel később egy orosz 2 A fegyvertár (Zeughaus) 1686-96 között épült, 1723-ban leégett, 1725-1730-ban újjáépíttette a Haditanács. 1 897-1901 között bontották le a királyi palota bővítése miatt. A mellette lévő laktanya 1729-ben épült. 1846-ban evangélikus templommá alakították át. 1895-ben lebontották a Magyar Királyi Honvéd Főparancsnokság építése miatt.