Bécs–Budapest. Műszaki haladás és városfejlődés a 19. században - Várostörténeti tanulmányok 8. (Budapest-Bécs, 2005)

Peter Csendes: Városfejlődés és várostervezés Bécsben a 19. században.

Peter Csendes Városfejlődés és várostervezés Bécsben a 19.században Bécs városfejlődésének kibontakozását évszázadokon keresztül döntően meghatározták az erődítmények. Az óvárost a 12. század vége óta fal vette körül, amelyet a 16. századtól kezdődően a kor erődépítési gyakorlatának megfelelően fejlesztettek tovább. A külvárosokat, amelyeket a várostól egy széles glacis-terület választott el, 1704-ben a kuruc fenyegetés miatt az úgynevezett Linienwall-lal vettek körbe. Habár Bécs városának erődjellegét csak 1817-ben szüntették meg, már a 18. században is felmerült a jelentőségüket vesztett, és részben kirándulóhelyként használt létesítmények felszámolásának gondolata a városszépítés jegyében. Ilyen modem megoldásokra ekkoriban már kül- és belföldön is volt példa. Katonai részről ez azonban ellenzésre talált, és az 1848-at megelőző időszakban, amikor még eleven volt a francia forradalom és következményeinek hatása, a hatalom meg kívánta őrizni a yédfalat a Linien-en kívül egyre növekvő munkásnépességgel szemben. így számos olyan városbővítési tervet söpörtek le az asztalról, melyeket a kor neves építészei terjesztettek elő, mindenekelőtt Ludwig Förster. A glacis-on belüli néhány kisebb átépítés volt a legtöbb, amit engedélyeztek. Azonban a külvárosok területén is fogyott és felértékelődött a beépíthető terület. Az 1683. évi török ostromot követően keletkezett nemesi paloták és reprezentatív polgári építmények nagyszabású kertjeit felszámolták, a telkeket felparcellázták és beépítették. A mezőgazdasági termelés - délkeleten például sok konyhakertészet volt - kijjebb szorult a városhoz közeli területekről. A lakó- és ipari területek egymásba folytak. Különböző manufaktúra- és kézműipari üzemek működtek egymás mellett, amelyek között hosszú ideig a textilipar (selyemszövés) foglalt el jelentős helyet. Számos, többnyire egy- és kétemeletes ház (amelyek gyakran egyszobás lakásokat vagy műhelyeket is magában foglaló udvari traktussal rendelkeztek) alapépítménye a 18. századig nyúlik vissza. Csak a 19. század végi Gründerzeit idején, amikor ezek az iparágak elvesztették jelentőségüket, következett be egy új tömörülés, amelynek során már -amennyire a telekméretek engedték - bérkaszárnyák léptek a régi épületek helyére, illetve a meg meglévő régi házkerteket hátsó traktusok emelésére használták fel.