Bécs–Budapest. Műszaki haladás és városfejlődés a 19. században - Várostörténeti tanulmányok 8. (Budapest-Bécs, 2005)

Peter Csendes: Város és technika. A tudomány eredményei és a városfejlődés

ból. Ezt követték a kavart acél, valamint a Bessemer- és a Thomas-féle eljárás jelentős találmányai, úgyhogy végül az acél felváltotta a kovácsoltvasat. Bécsben a vasszerkezetekkel kapcsolatos első tapasztalatokat a Wien folyó hídjainál szerezték, de az Operánál és a Burgtheaternél is öntöttvasból készültek a fő tartóelemek. Nehéz tetőszerkezetek esetében (mint például kupolás épületeknél) is vasat használtak. A Diana-fürdő vagy a pályaudvarok esetében a vas tetőszerkezetek az épületek belsejének formai elemeivé váltak. A vasvázas építkezési mód leglátványosabb megnyilvánulását az olyan hatalmas terek létrehozása jelentette, mint a vásárcsarnokok. A historizmus esztétikájának megfelelően eleinte megpróbálták a vasat, mint építőanyagot kőhomlokzatok mögé rejteni, és csak lassanként merték az öntöttvas oszlopokat formaadójelleggel alkalmazni. A modem építőanyagok között a 19. század utolsó harmada óta fontos szerepet játszik az „acélbeton" (vasbeton). Noha ennek az építési módnak az úttörői Franciaországból érkeztek, az osztrákok a századfordulón már jelentős részt vállaltak fejlesztésében. Friedrich Emperger, aki nemzetközi szinten is a legmagasabb fokú elismertségnek örvendett, és az osztrák Vasbeton Bizottság egyik alapítója volt, 1902-ben létrehozta a még napjainkban is megjelenő „Fachzeitschrift für den Stahlbetonbau" című folyóiratot és Rudolf Sa/iger, a bécsi Műszaki Főiskola professzora, aki az építőmérnöki iskola részdiszciplínájává tette az vasbeton-építést, kiformálták ennek az építési technikának az önálló „bécsi iskoláját". Már az első világháború előtt születtek Bécsben acélbeton-vázas építmények. Ludwig Bau mann 1907-1909-ben ezzel a módszerrel toldott egy épületet a Művészeti és Ipari Múzeum (Iparművészeti Múzeum) épületéhez, 1912—1913-ben pedig ezt a technikát alkalmazta egy biztosítási épületnél (Bécs 1, Tegetthoffstraße). A nyilvánosság kevés figyelmet fordított az építés új elemeire - ahogyan a haszonépítményekre is. Mindazonáltal a nagy kiállítások a technikai újítások iránti érdeklődés jelei voltak. Az iparosodási folyamat a 19. század első felében életre hívott egy új vállalkozói réteget is, amely nem találta meg képviseletét (sőt inkább ellenségeit) a polgári ipar hagyományos testületeiben. Ez új érdekvédelmi szövetségek, az iparegyesületek kialakulásához vezetett. Ezek angol és francia mintákat követtek, nyitottak voltak az új technológiákra és termelési formákra, új felvevőpiacok megszerzésén fáradoztak. Ettől kezdve az iparegyesületek szervezték az elért eredményeket szem elé táró kiállításokat, melyek az „okulás" mellett az ösztönzést is hivatva voltak szolgálni. I. Ferenc császárnak az iparosítás társadalmi következményeivel szemben táplált bizalmatlansága miatt mindebből kezdetben keveset lehetett Bécsben tapasztalni. Mindamellett az ő rendeletére jött létre 1807-ben a „k.k. Fabriksproduktenkabinett" (Császári-Királyi Ipari Termék-Kabinet), amelyet, állandó kiállítóhelynek szántak. 1815-ben bekövetkezett megalapítása után a Politechnikum átvette ezt az intézményt, hogy közel száz év múlva átadja a Technikai Múzeumnak. 1835-ben a bécsi