Bécs–Budapest. Műszaki haladás és városfejlődés a 19. században - Várostörténeti tanulmányok 8. (Budapest-Bécs, 2005)
Szabó Csaba: Budapest hídjai
2. A Lánchíd A 19. század eleji Magyarországon leginkább jogi, pénzügyi, politikai nehézségek miatt hiúsultak meg a legjobb elképzelések. Széchenyi István (1791-1860) gróf szívós munkával 1832-ben létrehozta a Hídegyletet, amely az állandó híd megvalósításához szükséges szellemi erőket fogta össze. Emlékiratban, felhívásokkal népszerűsítette az egylet a híd gondolatát. Széchenyi 1832 nyarán három hónapra Angliába utazott az ottani hídépítés tanulmányozására. Hazaérkezése után tapasztalatairól részletes jelentésben számolt be.9 A jelentés tartalmazza mindazon mérnökök nevét, akivel Széchenyi Angliában találkozott, és részletesen bemutatta azokat a hidakat, amelyeket Széchenyi megtekintett. Az angliai tanulmányút alapján megérlelődött az elképzelés, hogy az építendő híd lánchíd szerkezetű legyen, és angol mérnök irányítsa a kivitelezést. 1833-ban az országgyűlés határozatával a Hídegylet munkáját az Országos Állandó Küldöttség vette át.10 Évekig tartó adminisztráció, előkészítés után végül a király szentesítette az 1836:XXVI. törvénycikket „egy állandó hídnak Buda és Pest közötti építésérőr. A 12 paragrafus nagy előrelépést jelentett a híd ügyében. A törvény szerint részvénytársaság építi a hidat (1. §), amelyen mindenki köteles lesz vámot fizetni (2. §). Az irányítást az Országos Állandó Küldöttség végzi (4. §), a kisajátítások során felmerülő vitás kérdésekben a Királyi Tábla illetékes dönteni (6. §). Az Országos Állandó Küldöttség elnöke, gróf Széchenyi István felkérésére Sina György bécsi bankár 1837 elején elvállalta az építkezés pénzügyeinek intézését. Később a vállalkozáshoz társult a Wodianer Sámuel és fia bankház mellett Rotschild Salamon is. A Duna két partja ebben az időben még dísztelen és szabályozatlan volt. A gyakran pusztító árvizek (különösen a téli jégtorlódások miatt) súlyosan rongálták a folyam omladozó partját és a pesti épületeket. Ez is indokolta, hogy a harmincas években a Helytartótanács szakemberekkel mérette fel a Dunát, előkészítve a szabályozási munkálatokat. Néhány kisebb méretű töltéstől és parterősítéstől eltekintve 1838-ig mégsem épült ki a védrendszer. A mulasztás következménye az 1838. évi jeges árvíz lett. Ennek következtében azonban felgyorsultak az események, és a folyószabályozást, a partvédelmet és a Duna-híd ügyét összehangolták, párhuzamosan folyt az előkészítés.11 y SZÉCHENYI ISTVÁN és ANDRÁSSY GYÖRGY: A Budapesti Híd-Egyesülethez irányzottjelentése, midőn külföldről visszatérének. Pozsony, 1833. ut RADNAI LÓRÁNT: A Lánchíd. Bp., 1961. 15-16. 11 GONDA BÉLA: A magyar Duna. In: Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben. Magyarország IV. kötete. Bp., 1896. 39.
