Szőcs Sebestyén: Budapest székesfőváros részvétele az 1905-1906. évi nemzeti ellenállásban - Várostörténeti tanulmányok 1. (Budapest, 1977)
6. Befejezés
védelmet nem nélkülözhette. A főváros határozott fellépése a kormánnyal szemben ezt a támogatást, illetve védelmet veszélyeztette volna; természetes, hogy elutasításra talált a közgyűlési többség, pontosabban: a közgyűlési többség által képviselt rétegek részéről. Az ellentétek nem voltak végletesek, jóllehet kétségkívül eltérő rétegérdekek határozottabb érvényesítéséért, illetve részben ugyanazon osztályérdekek érvényesítésének eltérő módozataiért folyt a küzdelem. Az eltérő rétegérdekekről, azok jelentkezésének formáiról a bevezető fejezetben már volt szó; s utaltunk arra is, hogy a közép- és kisburzsoázia várospolitikai orientációjában ennek a rétegnek a gyengesége egyik alapvető okként játszott közre. Törekvéseik az autonómia szélesítésére és demokratizálására a nagyburzsoázia érdekeivel nem csak azért ütközött, mert törekvései realizálásával a nagyburzsoáziának a gazdasági és politikai hatalomban való részesedését csökkentette volna, hanem azért is, mert a demokratizálásnak - a polgári értelemben véve - következetes keresztülvitele a dualista monarchia teljes átformálódását eredményezte volna, s ezt a nagyburzsoázia - a nagybirtokos és dzsentri rétegekhez hasonlóan ugyancsak nem akarta. De - említettük ezt is - ellentmondásos volt ebben magának a közép- és kisburzsoáziának az álláspontja is. A dualista rendszer által biztosított gazdasági és politikai előnyöknek végső soron ez a réteg is haszonélvezője volt, küzdelmének intenzitását többek között ez a tényező is gyengítette. Mint ahogy gyengítette a munkásmozgalom fejlődése is. Ám ez az utóbbi tényező a közép- és kisburzsoáziát az uralkodó osztályok többi rétegénél kétségkívül rugalmasabb politikára ösztönözte. Felismerték ugyanis azt, hogy a munkásosztály egyes követeléseinek teljesítése elől kitérni már nem lehet, de azt is, hogy ezeknek a követeléseknek a részleges kielégítésével a munkásság osztályharcának lendületét jó időre le is lehet szerelni. És megtanulta azt is - a Fejérváry-kormányzat idején -, hogy a munkásságot az a politikai csoport, amely ezeknek a követeléseknek a kielégítésére hajlandó, időlegesen szövetségesül is megnyerheti a maga számára. Egy ilyen szövetség a koalíciós kormány megalakulása után sem jött létre - jóllehet erre a feltételek ekkor igen kedvezőek voltak -, viszont a közép- és kisburzsoázia - közelebbről fővárosi demokrata rétegei - számára feltétlenül előnyös volt az, hogy a Szociáldemokrata Párt támadásait a kormányra összpontosította, s ezzel objektíve a Demokrata Párt helyzetét erősítette. A demokraták több ok miatt sem akartak szorosabb kapcsolatra lépni a munkássággal, illetve a Szociáldemokrata Párttal. Többek között azért, mert nem akarták a kormánnyal, illetve a kormány mögött álló rétegekkel a végsőkig kiélezni a helyzetet, és nem akarták a fővárosi nagyburzsoá rétegekkel adódó szövetséget sem veszélyeztetni. Erről a szövetségről, létrejöttének közvetlen indítékairól vázlatosan már volt szó, itt néhány további kérdésről kell még beszélni; természetesen csak a probléma jelzésének igényével. A törvényhatósági bizottság többségének csatlakozása a Demokrata Párt által képviselt politikához semmiképpen nem jelenti azt, hogy ez a csoport politikai álláspontját feladta, vagy akár lényegesen módosította volna; kényszerhelyzetben cselekedett, viszont kétségkívül jó taktikai érzékkel. Arról is szó volt már, hogy ez a csoport miért lépett fel az általános titkos választójog törvénybeiktatása mellett, s arról is, hogy miért fogadta el Bárczy polgármesterré választásának tervét, illetve miért fuzionált a Demokrata Párttal. Az így megalakult Egyesült Községi Demokrata Párt nem volt hosszú életű; ám az a tény, hogy Bárczyt a közgyűlés mindvégig támogatta, illetve, hogy őt választották újra polgármesterré 177
