Szőcs Sebestyén: Budapest székesfőváros részvétele az 1905-1906. évi nemzeti ellenállásban - Várostörténeti tanulmányok 1. (Budapest, 1977)
6. Befejezés
dött feudális maradványokkal. Ez azonban nem csak a magyarországi viszonyokra volt jellemző, az egész monarchiára jellemző volt; az abszolutisztikus uralkodói felségjogok nem csak magyarországi, de összmonarchiai viszonylatban is érvényesültek. Mindez olyan sajátos hatalmi modellt eredményezett, amely a súlyos feudális maradványok ellenére egy restaurációs fordulatra semmiképpen nem adott ugyan lehetőséget, viszont igen alkalmas volt arra, hogy az imperializmusba átfejlődő gazdasági-társadalmi alap politikai felépítményének szerepét betöltse. Ebből természetszerűen nem következik az, hogy a központi kormányhatalom emiatt nem törekedett az alsófokú közigazgatás területén a feudális maradványok lebontására, inkább arról van szó, hogy ezek a maradványok akadálytalanul beilleszkedhettek az adott hatalmiintézményi struktúrában; lebontásukra csak annyiban volt szükség, amennyiben az uralkodóosztályok egyes rétegeinek ez érdekében állott, illetve annyiban volt lehetséges, amennyiben más rétegeivel szemben nagyobb konfliktusok nélkül keresztülvihető volt. De itt ismét egy sajátos jelenségbe ütközünk. Abba ti., hogy - azon túl, hogy a központosító törekvések a dualizmus korában mindvégig erősödtek, s így a kormányok a municipiumokkal szemben mind több területen léphettek fel igen hathatósan a „törvény korlátai közt" is - a központi hatalom és a helyi önkormányzatok hatáskörét tulajdonképpen soha nem határolták el élesen egymástól. Ez természetesen a kormányzat számára volt előnyös; olyan lehetőséget jelentett ez, amellyel az intézményi struktúra minden változtatása nélkül is akaratának maradéktalan érvényesítését biztosíthatta a maga számára. A helyi önkormányzatok a kormányhatalmat ellensúlyozó szerepüket tehát nem tölthették be. Ám ez alapvetően demokratikus funkciójuk betöltésének akadályát voltaképpen „magukban" hordozták; a virilizmusról van itt lényegében szó, egy olyan intézményről, amely fogalmából következően antidemokratikus jellegű volt. Ennek a kérdésnek a részletesebb vizsgálatáról itt annál is inkább eltekinthetünk, mert eléggé közismert jelenséggel állunk szemben, megemlítése azonban a továbbiak miatt is feltétlenül szükséges volt. 3 Mindezek alapján válik érthetővé annak a küzdelemnek a jelentősége, amelyet a közép- és kisburzsoázia, illetve ennek képviselői indítottak meg - elsősorban a fővárosban - a helyhatósági autonómia bővítése, valamint ezen autonómia - részleges - demokratizálása érdekében. Köztudott, hogy a Vázsonyi-féle Demokrata Párt lépett fel elsőként ezzel a programmal, illetve ez a párt volt az egyetlen, amely mindvégig küzdött ezeknek a célkitűzéseknek a megvalósításáért. Programjuk lényegesebb pontjairól már több ízben esett szó; így a főváros autonóm jogai kiterjesztésének és határozott körülírásának, valamint a községi választójog kiterjesztésének és ezzel szoros összefüggésben a fővárosi választókerületek megváltoztatásának követeléséről. Követelték azonban a virilizmus eltörlését is, és síkra szálltak az ún. törzsfőnöki rendszer felszámolásáért, továbbá azért, hogy a közgyűlési pártok önálló városi pártokként, községpolitikai programmal lépjenek fel. Ezek a törekvések természetesen nem csak a kormányzat részéről találtak elutasításra, de a közgyűlési többség részéről is. Ez utóbbi vonatkozásban azoknak a már tárgyalt ellentéteknek a közvetlen jelentkezéséről van szó, amelyek a burzsoázia egyes rétegei között fennálltak; másrészt egy jellegzetesen „várospolitikai" vonatkozású jelenkezéséről is. Arról ugyanis, hogy a főváros a kormánytól igen jelentős anyagi támogatásban részesült, illetve arról, hogy a főváros az egyre intenzívebben kibontakozó munkásmozgalommal szemben a kormányzat által nyújtott 176
