Szőcs Sebestyén: Budapest székesfőváros részvétele az 1905-1906. évi nemzeti ellenállásban - Várostörténeti tanulmányok 1. (Budapest, 1977)

1. Az 1905-1906. évi politikai válság előzményeiről. Budapest székesfőváros a válság előestéjén

szavazott adókra és meg nem ajánlott újoncokra nem tart igényt. így az önként befizetett adók és az önként jelentkező újoncok megtagadása a kormány számára érthető módon központi problémaként jelentkezett a törvényhatóságokkal való viszonyában. S ez a kérdés két vonatkozásban is fontos volt számára, elsősorban mint tekintély-kérdés, de részben mint létének „anyagi alapjai" felett való rendelkezés kérdése is. Az említett, s néhány vonatkozásában röviden körvonalazott válság a múlt század utolsó harmadában megindult gazdasági-társadalmi fejlődésben gyökerezett, s a Habsburg-birodalom egészét áthatotta. Ez a gazdasági-társadalmi fejlődés megbontotta a monarchiában korábban fennállott egyensúlyi helyzetet; a bekövetkezett változások a monarchia területén élő társadalmak egészét, ezen társadalmak valamennyi osztályát, illetve rétegét érintették és mozgásba hozták, a már korábban is létezett ellentéteket kiélezték, illetve újabb ellentétek kialakulását idézték elő. Alapvetőek természetesen az elnyomó és elnyomott osztályok ellentétei voltak, ám a forradalmi válságnak ekkor még sem objektív, sem szubjektív feltételei nem érlelődtek meg. Politikai, illetve kormányzati válságról van szó, tehát olyan jellegű válságról, ahol a felszínen még és elsősorban nem az alapvető ellentmondások jelennek meg - bár ezek is mind gyakrabban láthatókká válnak -, hanem a monarchia uralkodó osztályai, illetve az uralkodó osztályok egyes csoportjai közötti ellentétek. Az itt felmerülő problémák mindenoldalú elemzése nem lehet feladatunk, s annak magyarországi vonatkozásaira is csak főbb vonalaiban térhetünk ki; egyes összetevők hangsúlyozottabb kiemelése azonban a tárgyalandó kérdés szempontjából feltétlenül szükséges és indokolt. A válság magyarországi viszonylatban is mindenekelőtt az uralkodó osztályok egyes csoportjai közötti ellentétek kiéleződésében jelentkezett. A tárgyalt korszakban a hagyományos politikai frontok felbomlóban voltak, a klasszikusnak számító 67-es és 48-as ellentét egyre inkább megváltozott. Erre az időszakra az 1870-es évek végétől datálható agrárius-merkantilista ellentét teljes mértékben kibontakozott és sok szempontból döntően meghatározta a válság jellegét és lefolyását. A merkantilista csoport a legjelentősebb gazdasági pozíciókat kézben tartó fináncoligarchia s a vele szoros érdekkapcsolatban levő nagybirtokosok csoportja volt. Ez a csoport az osztrák uralkodó osztályok legbefolyásosabb, a legfőbb gazdasági és politikai hatalmat birtokló rétegeivel állt igen szoros kapcsolatban. Politikai programja a kiegyezés változatlan fenntartása, gazdaságpolitikáját pedig bizonyos liberális elvek és hatékony ipartámogatás jellemezte. Belőlük került ki a harminc éven keresztül megszakítatlanul kormányzó Szabadelvű Párt törzskara; társadalmi bázisa azonban meglehetősen szűk, s a gazdasági-társadalmi fejlődés előrehaladásával egyre inkább szűkülő. Ezt a bázist elsősorban a dzsentri egy része jelentette. A merkantilistákkal szemben álló agráriusok csoportját a kormányok gazdaságpolitikájával elégedetlen földbirtokosok alkották. Az agráriusok politikai hitvallásukat tekintve ugyancsak a kiegyezés fenntartásának a hívei, annak változatlan fenntartásához azonban nem ragaszkodtak. A közjogi kérdéseknek kezdetben aránylag kevés figyelmet szenteltek, s önálló pártok alakítására is csak részben törekedtek; inkább a meglevő pártokat akarták politikai törekvéseiknek megnyerni. Többségük a Szabadelvű Párt soraiban foglalt helyet, annak mintegy belső ellenzékét alkották, ám abból - egyénenként vagy csoportosan - meglehetősen gyakran ki9