Szőcs Sebestyén: Budapest székesfőváros részvétele az 1905-1906. évi nemzeti ellenállásban - Várostörténeti tanulmányok 1. (Budapest, 1977)

3. A főváros és a kormány közti konfliktus kiéleződése. A főváros királyi biztost kap. A királyi biztos tevékenységének kezdete

figyelembe - amely 1 905-ben például 3 987 389 koronát tett ki - kétségtelenül elenyésző volt. Az egész fővárosi tisztviselői kar felfüggesztéséről azonban nem volt - nem is lehetett - szó; az csak a polgármestert, az alpolgármestereket és a tanács tagjait fenyegette. Ez utóbbiak fizetése viszont a 128 000 koronányi összegből mintegy 8-10 hónapig folyósítható lett volna. Közben a főpolgármester - a törvényhatósági bizottság tagjainak kérésére hivatkozva január 27-re összehívta a rendkívüli közgyűlést.

32 A közgyűlés összehívását megelőzően olyan hírek terjedtek el, hogy a tanács fog az adók kérdésében - január 25-én, rendes tanácsülésenvégérvényesen határozni;

33 a január 25-i tanácsülésen azonban a tanács ezzel a kérdéssel nem foglalkozott,

34 az érdemi döntés a január 27-i rendkívüli közgyűlésre maradt. A közgyűlés egyetlen napirendi pontja a belügyminiszter január 20-i leirata, illetve a főváros részéről a leiratra adandó válasz volt. A leirat ismertetése után egyébként rögtön Dósa Kálmán említett indítványát olvasta fel Földvári Antal helyettes főjegyző. Dósa azt kívánta kimondatni, hogy abban az esetben, ha a miniszter „az önként befizetett adókat a fővárostól erőszakos úton követelné", a közgyűlés utasítja a tanácsot - az adók megtagadását kimondó határozat elvi fenntartása mellett - az adók beszolgáltatására. Indítványát Dósa azzal indokolta, hogy ellenkező esetben várható a polgármester és a tanács tagjainak felfüggesztése, kedvezőbb esetben is nyugdíjazási kérelmük benyújtása. „Nem kívánom, hogy ezen szomorú helyzet bekövetkezzék - tette hozzá - amely sokkal félelmetesebben hat ránk, mert félnünk kell attól, hogy ha a miniszter kormánybiztost küld a nyakunkra, csúnyább helyzet fog bekövetkezni, mint amilyen az ország többi helyén sajnos bekövetkezett." Dósa indítványának felolvasása ellen Vázsonyi - teljes joggal - tiltakozott, hiszen az indítványt nem tűzték a tárgyalás napirendjére, így az tárgyalási alapul nem is szolgálhatott. A kérdés a január 23-i és 24-i értekezleten már eldőlt; az ott elfogadott indítványt most Hock János terjesztette a közgyűlés elé azzal, hogy a meghozandó határozat értelmében a közgyűlés a kormány elleni per megindítására s az önként befizetett adók bírói letétbe helyezésére oly módon utasítsa a polgármestert, hogy ezeket az intézkedéseket sürgősen, fellebbezésre való tekintet nélkül hajtsák végre. A javaslat elfogadásának szükségességét Hock többek között azzal indokolta - s ezzel Dósa indítványára kívánt reflektálni -, hogy a kormánybiztos kiküldésének a veszélye csak ilyen módon kerülhető el, és ezze! az is, hogy a kormány „ez által tényleg a nemzeti ellenállás gerincét megtörje". Figyelmeztetett arra is, hogy ha a főváros területére kormánybiztost küldenek, ez az önként befizetett adókat az államnak feltétlenül be fogja szolgáltatni. A főváros autonom jogai csorbítatlan megőrzésének szükségességét mint az ellenállás sikeres folytatásának feltételét határozta meg, s a javaslat lényegét éppen ennek biztosításában jelölte meg; annak hangsúlyozásával, hogy a főváros törvényhatósági bizottsága így elvei feladására sem kényszerül. Simonovics Béla azonban Hock ez utóbbi állításával szemben az indítványt elfogadását megalkuvásnak minősítette; Vázsonyi és Baracs Marcell szerint viszont Simonovics azon kívánsága mögött, hogy a közgyűlés az ellenállási határozatot változatlanul tartsa fent, az a „titkos óhaj", rejlett, hogy a kormány a főváros autonómiáját függessze fel. Vázsonyiéknak azonban nem volt igazuk: Simonovics csupán az ellenzéket akarta bírálni, amikor rámutatott indítványuk lényegére. S ebben Simonovicsnak messzemenően igaza is volt. A közgyűlés végül Hock indítványát teljes egészében elfogadta; a Dósa-féle indítvány viszont 86