Szőcs Sebestyén: Budapest székesfőváros részvétele az 1905-1906. évi nemzeti ellenállásban - Várostörténeti tanulmányok 1. (Budapest, 1977)

2. Budapest székesfőváros csatlakozik a nemzeti ellenálláshoz

„törvényszerű elintézésre" felügyeljen s arról jelentését hozzá minnél előbb terjessze fel.

105 Halmos a belügyminiszteri leirat megérkeztéről már aznap tájékoztatta a főpolgármestert, és tekintettel arra, hogy a közgyűlés ellenállási határozata változatlanul érvényben volt, felkérte a főpolgármestert, hogy a belügyminiszter rendeletét terjessze a közgyűlés elé.

106 Márkus a polgármester jelentésének kézhezvétele után a közgyűlést november 14-ére összehívta,

107 majd egy november 6-án kelt jelentésében tájékoztatta a belügyminisztert arról, hogy a polgármester a belügyminiszteri rendeletet „ezúttal sem tartja végrehajthatónak", s hogy ennek következtében már rendelkezett a törvényhatósági bizottság közgyűlésének összehívásáról.

108 A törvényhatósági bizottság tagjai természetesen azonnal hozzáfogtak a közgyűlés előkészítéséhez. November 5-ére tanácskozásra hívták össze - pártkülönbség nélkül - a kerületek vezéreit.

109 Az értekezletet a Saskör helyiségeiben tartották meg, s a nagyobb hatás kedvéért bizalmas jellegűnek nyilvánították, de azon semmiféle érdemleges határozatot nem hoztak.

110 A pártok nem tudták egyeztetni álláspontjaikat; így külön-külön kezdtek szervezkedni. A közgyűlési többséget ekkor Heironymi Károly mozgósította, aki az Egyesült Lipótvárosi Polgári Körbe hívta össze a törvényhatósági bizottság többségi tagjait; míg az ellenzéket ismét Polónyi Géza szólította fel cselekvésre.

111 A Hieronymi-féle értekezleten az önkéntes adók beszolgáltatása és az önként jelentkező újoncok kiállítása mellett törtek lándzsát;

112 Polónyiék ugyanakkor a június 28-i közgyűlési határozat fenntartása mellett kardoskodtak.

113 A pártok győzelmi esélyei nyitottak voltak ugyan, most mégis úgy tűnt, mintha az erőviszonyok a kormánypártiak javára kezdtek volna alakulni. Érthető, hogy az ellenzéki sajtó rögtön, s igen érzékenyen, reagált erre a tényre. A Pesti Hírlap 1905 november 8-án például latolgatta a közgyűlésen várható esélyeket: az ellenzéki határozat fenntartása, a megsemmisítés tudomásulvétele, illetve kompromisszumos megoldás, amely a fővárosra nézve sem teljesen megszégyenítő, s a kormány igényeit is úgy-ahogy kielégíti: s egyben heves támadást intézett az „érdekpártiak", valamint „a főváros egy-két főtisztviselője" ellen, akik - állítása szerint - igyekeztek „puhítani, csábítani, terrorizálni" a belügyminiszteri határozat tudomásulvétele érdekében; mindezt természetesen nem önzetlenül, hanem busás haszon reményében. Majd kifejtette: a kormánypártiak győzelmi reményeiket arra alapozták, hogy az országgyűlési választások alkalmával a budapesti kerületek - a Terézváros és a Ferencváros kivételével - az alkotmányellenes kormány emberére szavaztak. Végül újra előkerültek a fővárost denunciáló szólamok; a cikk ugyanis azzal fejeződött be, hogy Budapest „központja ugyan az országnak, de nem a szíve annak. Ahelyett, hogy vezető szerepet vinne, veszedelmesen biztos területe a nemzetközieknek, és a klikkek által engedi magát irányítani."

114 Az ellenzéki sajtó azonban győzelmi reményeknek is hangot adott; a Pesti Hírlap ismertetett cikke is ezzel a hanggal zárul, s ezzel kezdi az Egyetértés 1905 november 14-i számában „A főváros mozgalma" címen megjelent cikknek az írója is. Ez utóbbi arról írt, hogy „a függetlenül gondolkozó hazafias bizottsági tagokkal" szemben a kormánypártiak előreláthatólag ismét csatát vesztenek, s ezzel végképp megszűnik a fővárosban az uralmuk. Majd arról tájékoztatta olvasóit, hogy „az alkotmány védelmére egyesült fővárosi bizottsági tagok" november 13-án este újabb értekezletet tartottak a közgyűlési határozat fenntartása érdekében, s hogy az értekezlet résztvevői igen bizakodtak abban, hogy a főváros törvényhatósága a „nemzeti be56