Szőcs Sebestyén: Budapest székesfőváros részvétele az 1905-1906. évi nemzeti ellenállásban - Várostörténeti tanulmányok 1. (Budapest, 1977)
1. Az 1905-1906. évi politikai válság előzményeiről. Budapest székesfőváros a válság előestéjén
erőt képviselő, tágabb értelemben egységes érdekcsoportot alkotó gazdasági csoporthoz. A törvényhatósági bizottság politikai tagozódását tekintve a következő képet kapjuk. A bizottsági tagok túlnyomó többsége a mindenkori kormányok támogatója, a városatyák egy része formálisan is tagja a Szabadelvű Pártnak; önálló városi pártszervezetük azonban nincs, politikai tevékenységük sajátos keretek közt folyt. Ezt a keretet a városi választókerületek adták meg. A választókerületek lényegében egybeestek a közigazgatási kerületekkel; kivétel a IX. és X. kerület volt, ez a két utóbbi ugyanis egy választókerületet alkotott. A bizottsági tagok tehát kerületenként szervezkedtek, egy-egy - esetleg több - kerületi „vezér", vagy - ahogy akkoriban nevezték - „törzsfőnök" körül. Ez a rendszer a főváros egyesítése óta fennállott, itt természetszerűen csak a tárgyalt korszakban működő bizottság összetételét vizsgáljuk. A kerületenként szerveződött csoportok rendszerint szoros kapcsolatban álltak egy-egy társaskörrel, illetve ennek keretein belül politizáltak. A társasköröknek azonban nemcsak bizottsági tagok voltak tagjai; így a kerületek választójoggal rendelkező rétegeit részben ezeken a társaskörökön keresztül irányították. Ez az irányítás azonban szinte kizárólag az országgyűlési és a törvényhatósági választások megfelelő lebonyolításában merült ki, míg a fontosabb politikai kérdések megvitatásának és a döntések meghozatalának az ún. kerületi értekezletek voltak a fórumai. Az értekezleten csak a bizottsági tagok vettek részt. Ezeket az értekezleteket rendszerint a bizottság soron következő közgyűlése előtt hívták össze. A kormánypárti többség kerületi csoportjai szorosan együttműködtek. Ennek az együttműködésnek részben az ún. kerületközi értekezletek szolgáltak keretül. Ezeken az értekezleteken rendszerint a „törzsfőnökök" és néhány befolyásosabb párthívük vett részt. Az együttműködés másik szerve az ún. negyvenötös bizottság, mely a törvényhatósági bizottsági tagok nem törvényes előírásokon alapuló szerve volt. Tagjai a kerületi értekezletek által választókerületenként kiküldött öt-öt tag. A bizottság a közgyűlésen megejtendő szakbizottsági és tisztviselői választások alkalmával állásonként egy-egy személyt jelölhetett. A bizottság ülésén mindegyik kerület egyegy szavazattal rendelkezett. Az önálló politikai szervezkedés útjára lépett csoportok megerősödésük és képviselőiknek a törvényhatósági bizottságba való bejuttatása után természetszerűen részt vettek mind a kerületközi értekezleteken, mind a negyvenötös bizottság munkájában. Az ellenzéki politikai csoportosulások tagjai számszerűen igen kevesen voltak; befolyásuk azonban ehhez viszonyítva aránylag jelentős volt, és ennek megfelelően igen gyakran sikerült a közgyűlési többséggel többékevésbé számukra is elfogadható kompromisszumra jutniuk. A tárgyalt időszakban ezek a politikai csoportosulások a következők voltak: a Szabad Polgári Párt, az „Új Párt", a Demokrata Párt, a III. kerületi Demokrata Párt és a Saskör. Részletesebb ismertetésükre visszatérünk, itt annyit jegyzünk meg, hogy a törvényhatósági bizottságban való részvételi arányukra vonatkozóan pontos adatok nem állnak rendelkezésünkre. Annyi azonban biztos, hogy számszerűen legerősebb a Demokrata Párt; utána a Saskör, majd a Szabad Polgári Párt következik. Alii. kerületi Demokrata Párt egy, majd két taggal, az ún. Új Párt pedig mindössze egy taggal képviselteti magát a törvényhatósági bizottságban. Az ellenzéki csoportok együtt mintegy 12-15%-át teszik ki a bizottságnak. Feltételezhető ugyan, hogy a további kutatások során ez az arány módosulni fog, ez azonban jelentős növekedést nem fog mutatni az ellenzéki csoportok javára. 17
